Az a nemzedék, aki épp az otthon tanuló gyermekeit segíti – tisztelve a tanárok heroikus küzdelmét a frissen összeállított távtanulási rendszerekkel, no meg néha bosszankodva a sok digitális házi feladat miatt – még jól emlékszik arra, amikor az első házi számítógépek, mikroszámítógépek megjelentek az otthonainkban. A fiataloknak, a digitális bennszülötteknek ez ma már történelem. A legidősebbeknek pedig csak egy izgalmas epizód... (Cikkünk első része itt olvasható.)
A korszakban, az 1980-as évek közepén, 16-64 Kilobájt RAM memóriájú, 8bites architektúrájú, BASIC nyelven programozható számítógépek jelentek meg. A HCC keretéből nőtt ki a Homelab és Aircomp számítógépek családja, míg a SZTAKI műhelyéből az első kommersz, boltban nagyobb példányszámban kapható magyar mikroszámítógép, a Primo.
Mezőgazdasági termelőszövetkezetek melléküzemágai, kisszövetkezetek, mai szemmel különös együttműködések kellettek ahhoz, hogy ezek a gépek – néhány ezer példányban – eljussanak az otthonokba. A konstruktőröket, a gyártás megszervezőit az NJSZT ITF szakosztálya szólaltatta meg, így személyes történeteiket is megismerhetjük!
Közben, legális és kevésbé legális utakon, egy nagyságrenddel nagyobb számban megjelentek az amerikai, nyugati európai slágergépek is. Hamar népszerűvé vált a Sinclair és a Commodore márka: először a mindössze 1 Kilobájt RAM memóriájú Sinclair ZX-81 és az ennél nem sokkal nagyobb kapacitású, viszont már színes grafikai gépességekkel rendelkező Commodore VIC-20/VC-20, majd - sokkal nagyobb számban és tartósabban - a Sinclair ZX Spectrum és az - eleinte Magyarországon professzionális cégek által is alkalmazott - Commodore-64.
E két emblematikus típus - és a nyolcvanas évek második felében iskolaszámítógépként is ajánlott és használt Commodore-16 és plus/4) persze csak a "jéghegy csúcsa", számos egzotikusabb gyártó egzotikus modellje is megjelent - szórványosabban - hazánkban, hogy a televízió képernyőjén Space Invaderst, Pac-Mant, Wizard of Wort játszanak vele. Az persze a legritkább esetben fordult elő, hogy valaki Ausztráliából hozott volna be számítógépet - nem is egyet! -, de ilyenre is volt példa!
Közben a magyar ipar is próbálta felvenni a versenyt, így a legjelentősebb gyártónk, a Videoton is megjelent egy színes grafikával, beépített botkormánnyal, professzionális billentyűzettel rendelkező házi számítógéppel, a Videoton TV Computerrel, melynek hívei még a 90-es évek elejéig is meglehetősen virulens közösséget alkottak.
A legtöbb laikus felhasználó persze programozni csak alapszinten tanult meg. Az igazi népszerűséget az oktató- és játékprogramok hozták el. Ezek terjesztésében, de fejlesztésében is jelentős szerepet kapott a Novotrade cég, Rényi Gábor vezetésével. Csapatában mintegy 300 programozó foglalkozott játékprogramok fejlesztésével. A magyar játékprogramok különleges, egyedi ötletei nyugaton, különösen Nagy-Britanniában is sikert arattak. Rényi Gáborral érdekes interjút közölt az IDDQD blog, de a játékfejlesztés hőskorát játékfilmes elemekkel átszőtt, egész estés dokumentumfilm is bemutatja.
Játékfejlesztő versenynek indult az első magyar programtermék verseny, a Garay is (1984), amely ma már Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyként része tehetséggondozási programunknak. Csakúgy, mint az azóta elterjedt online versenyek, melyek közül az eHód verseny az országban a legnagyobb: 2019-ben 27000-en vettek részt rajta. Jelenleg is lehet jelentkezni online versenyre: mégpedig az 1985-ben indult Nemes Tihamér Számítástechnikai Verseny több éve megrendezett online változatára!
Magnókazettákon másolt, cserélgetett játékprogramokból, nyomtatott újságokban közölt programlistákból, a Magyar Rádió által sugárzott csipogó-nyikorgó BASIC-kódokból (programsugárzás) indultunk – és most az online versenyek, a távoktatás, a távkommunikáció biztosítják, hogy vészhelyzet esetén se szakadjunk el egymástól, tudjunk fejlődni.
Vagy múzeumot nézni a fotelből! Már a nyári túrát, őszi osztálykirándulást tervezve érdemes kikeresni első számítógépünket informatikai múzeumunk állandó kiállításának galériájából, esetleg bele is nézni egy tárlatvezetésbe, hogy tudjuk, mire készüljünk!