School-computer

A digitális kultúra kezdetei a közoktatásban

Akár kódolásról, akár alkalmazói ismeretekről beszélünk, az informatikai gondolkodás tanítása egy hatalmas felelősség és lehetőség az iskolákban. Már az 1980-as években felfedezték – sőt, néhány úttörő már az 1950-es évek végén! -, hogy a számítógépekkel, logikai gépekkel, ipari vezérléssel kapcsolatos tanulmányok óriási nemzetgazdasági és emberi értéket jelentenek. A számítógépes pályákra terelt diákok, a szakkörökön résztvevők és a versenyeken jeleskedők maguk is tanárok – vagy mérnökök, fejlesztők, üzletemberek lettek, akik jelentősen hozzájárulnak a nemzetgazdaság és az emberiség jóllétét szolgáló tudomány fejlődéséhez. SCHOOL-COMPUTER kiállításunkon – kicsit az 1980-as évek első felének Iskolaszámítógép programját fókuszba helyezve – minden informatikatanárt és fogékony tanítványt ünnepelünk.
Ennek az aloldalnak az a célja, hogy a SCHOOL-COMPUTER kiállításunk látogatói további, érdekes információkhoz, tudásokhoz jussanak hozzá az informatikaoktatás történetéről.
A kiállításon látható tárgyak, a témában elhangzott fontos, tudásbővítő előadások, a bemutatott példaképek – köztük tanárok, egykori diákok és az informatikai élet jelentős szervezői, vezetői -, a különböző intézmények bemutatásai, a tanulmányok, külső linkek is az ismeretterjesztést szolgálják.

Induljon a kaland az iskolaszámítógépek csodálatos világába!

https://schoolcomputer.ajovomultja.hu/

 

Hiányolsz valamit vagy valakit?

Tanárod, szakköröd, kedvenc géped ismertetését küldd el számunkra a schoolcomputer@njszt.org e-mail címre.


Támogatónk: Nemzeti Kulturális Alap

NKA logo


A kiállítást rendezte: Képes Gábor