Kiállítás

Megjelenésekor alakjának, méretének és tudásának köszönhetően az egyik legkifinomultabb és legsokoldalúbb kézi számítógépnek tartották.

A Sharp cég 1990-ben mutatta be PC-6200 jelű hordozható számítógépét. Az IBM PC/AT kompatibilis számítógép meglepően kompakt és könnyű volt a maga korában.

Az 1970-es évek elején Magyarországon is megjelent a nyugatnémet Siemens cég több gyártmánya.

Sir Clive Sinclair célja a géppel egy olyan vállalati kategóriájú számítógép gyártása volt, amely magas szinten használható, de elérhető árú és széles körben elterjedhet.

A ZX Spectrum az 1980-as években mintegy 10 évig volt piacvezető Európában, és a brit ipar nagykövete lett a világban, Clive pedig megkapta érte a lovagi címet.

Az 1981-ben megjelent ZX81 árrobbanást indított el: olcsóságával és egyszerű kezelhetőségével tömegessé tette a számítógéphasználatot a fejlett országokban, de Magyarországon is.

A Sony Hit-Bit 101P számítógép az MSX1 szabványú gépek családjába tartozik. Az MSX Japánból indult, a cél egy világszintű szabvány lefektetése volt.

Sornyomtató betűhenger

A sornyomtatók a karakter nyomtatók egyik fajtája. Az írógéphez hasonlóan jeleníti meg a karaktereket, betűhengerek segítségével.

1954. óta BHG által gyártott alközpont típus, amelyet 1962-ig gyártottak.Az alközpont kapacitása 3 fővonal és 10 mellékállomás.

A Super Nintendo Entertainment System (röviden SNES) a Nintendo által Észak-Amerikában, Európában, Ausztráliában és Dél-Amerikában 1990 és 1993 között forgalmazott 16 bites konzol.

Oldalak