A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete 1984-ben mutatta be az elsősorban vállalati, ügyviteli célra készült Syster/Varyter számítógépeket.
Kiállítás
Muszka Dániel halhatatlan mesterműve, az 1950-es évek közepén készült Szegedi Katicabogár múzeumunk egyik jelképe.
Korábban gyakran (de esetenként, még ma is) komoly problémát jelentett a számítógép üzemeltetők számára az elektromos hálózatok meghibásodása, a rö
Herman Hollerith nevéhez fűződik a lyukkártya-olvasó gép feltalálása, mely korszakalkotó volt és forradalmasította az adatfeldolgozást. Gyűjteményünkben a Hollerith-géppark egy szovjet variánsa látható.
A Tandem Computers Inc. a főként banki alkalmazások és számítások kezelésére kifejlesztett hibatűrő informatikai rendszerek egy korai gyártója.
A TAP 34 a Telefongyár egy teljesen önálló fejlesztése volt a 80-as évek elején. Célja egy intelligens terminál létrehozása volt, az IBM 8080-as technológiájára építve.
A németországi Tchibo cég 1982-ben rövid ideig árusította a Tele-Fever nevű 2. generációs konzolt.