November 20-án múlt 3 éve, hogy a brit Nemzeti Informatikai Múzeumban ismét működik a világ legrégebbi számítógépe, a WITCH (Wolverhampton Instrument for Teaching Computing from Harwell) néven is emlegetett Harwell Dekatron.
Sajtómegjelenések
1985. november 20-án jelent meg a legelső Windows-verzió a boltokban, hogy a következő 30 évben aztán számítógépek százmillióira települjön fel.
A Mentalfloss előásta az amerikai számítástechnikai ismeretterjesztő sorozat, a Computer Chronicles húsz évvel ezelőtti epizódját, amiben bemutatnak néhány úttörőnek szánt technológiát, amely talán a PC jövője lehet majd.
A mindenki által szabadon szerkeszthető enciklopédia 15 évvel ezelőtt indult, mára kötelező online tudásbázissá változott.
A Malware Museumban a régi idők legkártékonyabb vírusait nézhetjük meg, mint egy állatkertben.
Mario, Prince of Persia, Earthworm Jim – a kétdimenziós játékok legnagyobb klasszikusaihoz hasonló számítógépes játékokat fejlesztenek az SZTE hallgatói.
A Massachusetts Technológiai Intézet, ismertebb nevén MIT legendás Médialaboratóriuma október végén ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját.
Lyukkártyákat és hasonló rendszereket már a 18. század közepén használtak az automatizálás és az adatfeldolgozás területén.
Marvin Minsky az MI-kutatás legendás alakja január 24-én hunyt el, azóta számos nekrológ jelent meg róla. Ray Kurzweil portálján egy maga Kurzweil által készített 2010-es 25 perces interjúval emlékeznek meg.
Január 24-én 88 évesen agyvérzésben elhunyt Marvin Minsky, a mesterségesintelligencia-kutatás nagy örege.