A TNMOC augusztus második hétvégéjén különleges darabokkal fogadta a látogatókat, akik egyszerre nézhettek meg az 1947-ben tervezett EDSAC utánzatát, valamint az 1978 és 1981 közötti brit sci-fi tévésorozat, a Blake’s 7 mindentudó gépét, az Orac nevű szerkezetet.
Sajtómegjelenések
A szimpla érdekesség mellett nagyon fontos az ISEE-3 története: arra mutat rá, hogy ma már valóban megtörténhet az, hogy a korábban kizárólag állami és katonai monopóliumnak számító űrkutatásba a magánszféra is komolyan beszállhat.
A web még el sem terjedt, Tim Berners-Lee javéban dolgozott rajta, amikor 1991. augusztus 28-án elküldték az első e-mailt a világűrből.
1994. augusztus 31. fontos dátum a szoftvertörténelemben: az Aldus Corp. és az Adobe Systems Inc. ezen a napon véglegesítette a két cég fúzióját.
1976. július 20-án landolt a Vörös Bolygó felszínén a Viking I nevű robot, az első robot a Marson.
Minden idők talán legismertebb digitális játéka, a kultikus Tetris júniusban volt 30 éves.
Az egykori legnépszerűbb magyar oldal, az iWiW öt év alatt a lista ötödik helyére csúszott vissza, aztán a látogatók eltűnése tovább folytatódott: meg sem állt a pár tízezres nagyságrendig, amivel már kevés hirdető foglalkozik.
Július 15-én jelent meg az ismert technológiai elemző (vagy science writer) Michael S. Malone 560 oldalas, keményfedeles könyve.
Az IBM 1953 júliusában jelentette be az IBM 650 Mágnesdob Adatfeldolgozó Gépet. Memóriája ferritgyűrűs, mágnesdobja ezer-2 ezer szavas volt, a szorzási műveletet 2 másodperc alatt hajtotta végre.
Napjaink médiavilágának egyik meghatározó trendje, hogy egyre több offline sajtótermék szűnik meg.