Két fiatal angol programozó, a húszas éveik elején járó David Braben és Ian Bell épp 30 éve a kor csekély intelligenciájú mikroszámítógépeire megírt egy olyan komplexitású űrszimulátort, amilyenre szinte a mai napig nem volt példa. 1984-ben még nem használták a köznyelvben a startup és az indie játékfejlesztés szavakat, de Braben és Bell ketten írták meg az Elite-et (www.iancgbell.clara.net/elite), csak a kiadással bízták meg az Acornsoftot.

Az Elite-et tényleg nem túlzás korszakalkotónak nevezni. Nem azért, mert új trendet teremtett, és nem azért, mert a mai napig élvezhető. Pedig az, még akkor is, ha a mai játékosoknak túl komplex, technikailag viszont primitív. Az Elite egyszerre fémjelezte és haladta meg a maga korát, és a közönség is fogékony volt rá.

A játék 17 fontba került; ma egy dobozos játékért kétszer ennyit kérnek. Csak azokon nem két ember dolgozik, hanem kétszáz. A 150 ezer eladott példány pedig azt is jelenti, hogy szinte mindenki megvette a játékot, akinek BBC Micro számítógépe volt.

Ilyen csatolási rátáról a mai fejlesztők csak álmodozhatnak. Azt meg, hogy mekkora szám volt 1984-ben százezer példányt eladni egy játékból, jól mutatja, hogy a BBC külön foglalkozott vele a reggeli hírműsorában. Képzelhető, mekkora volt a lelkesedés, amikor kiderült, hogy az Elite-et nem csak Acornra és BBC Micróra adják ki, hanem átírják más gépekre is. 17 platformon jelent meg – ezeken a játék összesen 600 ezer példányban kelt el.

Hiába, hogy a modern űrszimulátorok többségét az Elite ihlette, az előd sikerét már sosem ismételhették meg. Talán a gőzerővel fejlesztett negyedik résznek már ez is sikerülni fog: a parancsnoki székben ismét Braben ül, a grafika első osztályú, a modern gépek teljesítményével egész univerzumokat lehet lemodellezni. De ha most sem sikerül az áttörés, sem a jelen-, sem az utókor nem fog emlékezni rá.