A megnyitó napján, csütörtökön néhány csoporton kívül nagyon sokan csak villámlátogatást tettek a kiállításon. A látogatói létszámot még pontosan mérni nem tudtuk, mert a számláló, valamint a beléptető rendszer még nem üzemelt, de a kisebb-nagyobb szünetekkel történő folyamatos látogatás körülbelül 400 főt eredményezett.
A pénteki nap, mivel nagyobb rendezvény nem volt szervezve a házban, sokkal csendesebben telt. Ekkor 100-nál kevesebb vendég tekintette meg a kiállítást.
Vasárnap volt a csúcs. Az Agorában több ezer gyerek és szülő tartózkodott. A kiállítás látogatottsága ugrásszerűen megnőtt. Folyamatosan jöttek az emberek, így nem igazán lehetett a tárlatvezetési időpontokat tartani. Így viszont láthattuk, hogy aránylag jól működik ?önjáróként? is a kiállítás. A látogatók száma ezen a napon becslésem szerint 700-800 fő között volt. Az biztos, hogy nem volt megállás, folyamatosan a kiállótérben kellett lenni, hogy minél többet tudjunk segíteni a látogatóknak: meséltünk a gépekről, az Agora működéséről, tájékoztattuk az érdeklődőket a nyitva tartásról és az érintőképernyős készülékek kezeléséről is.
Visszajelzések, amiket hallok:
A látogatói vélemények nagyon pozitívak. A gyerekeknél a telefonközpont, a katica és a surface a sztár. Hihetetlen örömmel nézik és használják ezeket az eszközöket.
A felnőttek csodálattal néznek mindenre, de számukra is a legnagyobb látványosság a Katica.