45 éves az Intel

Gordon E. Moore és Robert NoyceAz Intel Corporationt (ismertebb nevén: Intelt) 45 éve, 1968. július 18-án alapította a törvényéről híres Gordon E. Moore és Robert Noyce. Kezdetben amerikai cég volt, később nemzetközivé nőtte ki magát.

Az alapítók eredetileg a ?Moore Noyce? cégnevet választották, de mivel ez a név nem hangzott jól, nem lehetett elektronikai termékekhez társítani, az INTegrated Electronics-ot rövidítő Intel mozaikszó mellett döntöttek. Csakhogy ezt a nevet már egy szállodalánc is használta, úgyhogy a védjegyet meg kellett tőlük vásárolni.

Kezdetben négy alkalmazottjuk volt, köztük a magyar származású Vadász László. Ő 1975-től a cég elnökhelyettese, 1988 és 2002 között pedig az igazgatói tanács tagja volt. Irányítása alatt készült el 1971-ben a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004. Egy másik magyar származású szakember, Andrew Grove pedig az 1960-as évektől az 1990-es évekig, nyugdíjazásáig azon munkálkodott, hogy az Intel nagy nemzetközi vállalat legyen. Elérte célját.

A cég elsősorban mikroprocesszorairól ismert, de gyárt hálózati kártyákat, alaplapi chipkészleteket, videokártyákat és egyéb számítógépes eszközöket is. Legnagyobb riválisa az AMD. Az Intel részvénye egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones Ipari Átlagot (Dow Jones Industrial Average, DJIA) számítják.