A Nintendo ötödik generációs konzolja, a Super Nintendo utódjának tekinthető Nintendo 64 (eredeti neve: Ultra 64, de a továbbiakban: N64), amely 1996-ban jelent meg a cég harmadik, világszerte kapható konzoljaként. Nevét a 64 bites processzora után kapta.
A Super Nintendo megjelenése után néhány évvel a fejlődés (pl. a 32 bites rendszerek megjelenése) szükségessé vált. Így a Nintendo megegyezett a Silicon Graphics Inc. (SGI) céggel, hogy fejlesszen ki egy új, 64 bites rendszert (ekkor Project Reality néven). Az SGI addig még nem rendelkezett hardverfejlesztési tapasztalatokkal, de jelentősebb ismeretekkel rendelkeztek a számítógépes grafikai megvalósítások terén. Több évnyi fejlesztés után került kiadásra, de a késések (és a szoftverellátottság csekély mivolta) miatt az első évben lemaradásba került a Sony Playstation konzollal szemben.
Hátrányai ellenére a korszak legfejlettebb képviselője volt (a Sega Saturn, a Sony Playstation, valamint az Atari Jaguar, 3DO, Amiga CD32 és a japán FM Towns Marty ellenében), a cartridge alapú megoldása ellenére. Külsős cégek nem készítettek nagy számban programokat, ez főleg belsős fejlesztő cégek munkáit eredményezte, illetve az általuk kiadott programok voltak a legsikeresebbek.
Összesen 387 hivatalosan kiadott játékprogram jelent meg, amelyből 84 csak Japánban, 50 csak Észak-Amerikában és 2 csak Európában. Az első játékok Japánban jelentek meg: Super Mario 64, Pilotwings 64, és a Saikyo Habu Shogi. Észak-Amerikában: Super Mario 64 és a Pilotwings 64, Európában pedig Super Mario 64, Pilotwings 64, Star Wars: Shadows of the Empire és a Turok: Dinosaur Hunter.
A konzolra utolsó kiadott játék a Tony Hawk’s Pro Skater 3 volt 2002-ben, kizárólag Észak-Amerikában. A legtöbbet eladott játék a Super Mario 64 volt, a maga 11 millió eladott példányával.
Technikai jellemzők:
Gyártó | Nintendo |
Típusa | 5. generációs videojáték |
Gyártó ország | Japán |
Gyártás éve | 1996-2003 |
Processzor | NEC VR4300, 93.75MHz (64 bites) |
Co-processzor | SGI RCP, 62,5 MHz (grafikai, hang) |
RAM | 4 MB Rambus DRAM |
Cartridge ROM | 4 MB – 64 MB |
Grafikus megjelenítés | 320 x 240, 256 x 224, 512 x 448, 640 x 480 képpont (memóriabővítéssel). Max. felbontás: 646 x 486 (NTSC), 768 x 576 PAL (memóriabővítéssel), paletta: 2097152 szín |
Hang | 100 csatorna, 16 bit, 48 kHz mintavételezésű hang lejátszás. Tömörítetlen PCM, MP3, MIDI vagy egyéb tracker zenék lejátszása. |
Kontrollerek | 2 db kontroller D-paddal, analóg kontrollerrel, 10 funkciógombbal |
Forrás:
retemu.blog.hu
Wikipédia