Visszatér a Nintendo NES

NES

A Nintendo a Pokémon Góval jó úton halad, hogy idén nagyot taroljon a játékpiacon, őszre pedig olyan meglepetéssel készülnek, ami újabb felhasználókat vonzhat a japán céghez. Vagy inkább nagyon régieket.

A cég ugyanis úgy döntött, hogy Nintendo Classic Mini néven kiadja a Nintendo Entertainment System (NES) modern változatát, ami leginkább külsőben hasonlít az 1985-ben (Japánban 1983-ban) debütált konzolra. Belül ugyanis inkább a C64 joystickba épített verziójára, a DTV-re hasonlít, amennyiben leginkább előre feltelepített játékokkal lehet játszani. Az új gép november 11-én kerül a boltokba, hdmi-vel csatlakozik a tévéhez, lesz hozzá új kontroller, és az egész mulatság hatvan dollárba kerül majd.

A 30 beépített játék között olyan klasszikusok vannak, mint a Super Mario Bros első három része, a Pac-Man, a Castlevania vagy az első két Zelda-játék. Ráadásul Wii Remote révén olyan játékokkal is lehet játszani rajta, amiket a Wii és a Wii U Virtual Console szolgáltatásában megvásároltunk.

 

Forrás: index.hu/tech/godmode/2016/07/15/visszater_a_nintendo_nes