Szekeres Sándor észrevételei

A gyerekeknél a telefonközpont, a katica és a surface a sztár.

Csütörtökön nyílt meg, vasárnap pedig már ki is lehetett volna rakni a megtelt táblát az Informatika-történeti kiállítás kapujába. Rengetegen, több ezren voltak a szegedi Agorában, hozzánk pedig már nem lehetett tárlatvezetési időpontokat sem egyeztetni, mert egyszerűen elfogytak a helyek a vezetett túrákra. Így aztán volt, hogy egyenként mutattuk meg az érdeklődőknek, hogy mi mire jó, mire használták és hova fejlődött ? mondjuk a tárcsás telefon, vagy a félszobányi memóriaegység. Ami biztos: Kalmár László híres, ?fényre járó? katicája mindent vitt, mindenki ki akarta próbálni. Érdekes volt, ahogy komoly felnőttek változtak át néhány másodperc alatt és lettek ? igaz, csak néhány másodpercre ? igazi gyerekek. Az iskolásoknál a telefonközpont is sláger: folyamatosan kapcsoltak, mert az nem semmi ? ők mondták így -, hogy egyetlen hívás miatt, klikk helyett két zsinórt kell kihúzni és bedugni.

Szóval elindult, elkezdődött, folytatjuk, mindenkit várunk szeretettel.