Szeged új tudományos és kulturális központja a Szent-Györgyi Albert Agora.
Csütörtökön megnyílt Szeged új, több mint 2 milliárd forintos beruházással kialakított tudományos és kulturális központja, a Szent-Györgyi Albert Agora.
Botka László polgármester avatóbeszédében hangsúlyozta: az új intézmény a város legfontosabb értékét, a tudást mutatja be és egyben jelképezi, s ezt a tudást, a tudományt mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.
A központ működésének elsődleges célja, hogy felkeltse a látogatókban az olthatatlan vágyat a tudás iránt, a régióban folyó kutatások közérthető bemutatásával a gyerekek érdeklődését már fiatal korban a természettudományok felé terelje ? mondta a politikus.
A 6750 négyzetméteres hasznos alapterületű épület földszintje és első emelete közművelődési funkciókat tölt be, helyet kap itt például a hatvanéves Százszorszép Gyermekház, amely nevével ellentétben már a legkisebbektől a nyugdíjasokig minden korosztálynak kínál programokat.
Az 1,6 milliárd forintos uniós támogatással létrehozott központ egyik fontos attrakciója a Neumamm János Számítógép-tudományi Társaság által létrehozott Informatika-történeti Kiállítás. Az Európában egyedülálló gyűjtemény megismerteti a látogatókat a számítástechnika múltjával a logikai gépektől egészen a világhálóig, az SZTE Informatórium interaktív kiállítási tere pedig az egyetemen zajló informatikai kutatásokba enged bepillantást.
Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjával közösen látványlaboratóriumokat alakítottak ki, ahol a természettudományok törvényszerűségeit, érdekességeit ismerhetik meg a Tisza-parti városban tanuló vagy idelátogató diákok és a felnőttek.
A két fiatal építész Báger András és Helmle Csaba tervezte központot a legkorszerűbb energetikai berendezésekkel látták el: a fűtést és a hűtést a földhőt hasznosító talajszondák biztosítják, a meleg vizet napkollektorok, az elektromos áram egy részét napelemek állítják elő.