Elizabeth Bruton, a Leeds Egyetem “A harc feltalálása: telekommunikáció és szellemi tulajdon az 1. világháborúban” projektjében résztvevő kutató január 20-én az 1914 és 1918 közötti “radarokról” tartott előadást a Manchesteri Tudomány és Ipari Múzeumban (www.mpsi.org.uk).

Az első világháborús vezeték nélküli technológiák kutatása főként a tényleges rádiótelefonhoz vezető és a háború utáni rádióközvetítésekre komoly hatást gyakorló kommunikációs fejlesztésekkel foglalkozott eddig. A vezeték nélküli technológiák más felhasználási módjai, különösen a jelekhez, jelfeldolgozáshoz kapcsolódók viszont még nagyobb jelentőségűek voltak a konfliktus idején. Bruton kettőt emelt ki közülük: irányok felismerését, jelek felderítését, “lekapcsolását”.

Nem sokkal a világháború kirobbanását követően, 1914 augusztusában a brit Admiralitás és a Marconi Company kulcsemberei, köztük a terület korai úttörője, élete során 117 szabadalmat jegyző H. J. Round (1881-1966) az Egyesült Királyság keleti partjaihoz közel vezeték nélküli rádióállomásokat létesítettek. Ellenséges jelek irányát kellett bemérniük, amelyet speciális légi és vezeték nélküli berendezésekkel és állomásokkal (úgynevezett B-állomásokkal) próbáltak kivitelezni. A technológiával német hajókat, tengeralattjárókat és repülőgépeket lokalizáltak és követtek az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon.

A vezeték nélküli megoldások innovatív felhasználása döntőnek bizonyult; a világháború alatt pedig új lendületet kaptak, és gőzerővel folytak a háború utáni idők kommunikációját meghatározó fejlesztések.