NJSZT50 – megnyitottunk

Ötven év negyvenkilenc tárgya látható a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság első fél évszázadát bemutató tárlaton, melynek megnyitóját tegnap, szeptember 17-én tartottuk. A legrégebbi tárgyak – az esztergomi Számítógéptechnika ’68 kiállítás kiadványai – 1968-ból valók, a legújabbakat, a nemzetközi ECDL alapítványtól megkapott, rangos díjak „üveggolyóit” idén kapta meg a Társaság. A kiállítás látogatói persze nemcsak a tárgyakra kíváncsiak, de arra a közösségre is, amely évtizedek óta hatást gyakorol a magyar informatikára és a magyar társadalomra.

Alföldi István megnyitója

A megnyitón megjelenteket Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója köszöntötte. Büszkék vagyunk a mögöttünk hagyott időre: az NJSZT nyomot hagyott – mondta. Az NJSZT-t 22. éve vezető szakember elmondása szerint a személyes kötődését erősíti, hogy egyetemistaként, az alapítás idején csatlakozott a Társasághoz, pedig a Műegyetem hallgatójaként még meglehetősen enigmatikus volt számára, hogy mivel is fog foglalkozni az új egyesülés. Az Ifjúsági Bizottságban kezdett el tevékenykedni a 70-es években, majd a 80-as évek elején az NJSZT előnyös lehetőséget teremtett a gazdasági munkaközösségeknek (GMK), ekkor ismét erősödött a kapcsolata a Társasággal. A 90-es évek második felétől már igazgatóként fogja össze a szervezet munkáját.

Hogy milyen hangsúlyokkal és milyen témakörök mentén, az kiderül a kiállításból is. A tárlat 14 tablón mutatja be a Társaság történetét. Külön tabló mutatja be a Társaság első hét évét, a számítóközpontok korát, a tablón az alapító elnök, Tarján Rezső és az „első számú tag”, Kalmár László professzor képe is látható. Egyikük sem ismeretlen az ITK látogatói előtt, hiszen a magyar kibernetika úttörőiként mindkettejük pályáját bemutatja az állandó kiállítás is. A tablókon olvashatunk a nyolcvanas évekről, amikor Kovács Győző és Vámos Tibor vezetésével az NJSZT a számítógépes tömegmozgalom katalizátora lett az országban – és a rendszerváltás korszakáról, amikor Havass Miklós és Dömölki Bálint időszakában rangos konferenciák és az informatikai világolimpia révén is hírnevet szerzett az NJSZT.

A modern NJSZT – az „AI-korszak” – világát már az 1997-ben meghatározott misszió elemei szerint, a múlt értékeinek megőrzése, a jelenhez való alkalmazkodás és a jövő befolyásolása hármasában mutatja be a tárlat. Láthatjuk Neumann János Hungarikum-oklevelét, a háromszázezer magyar diákot megmozgató tehetséggondozási program emlékeit, az eddig félmillió magyar állampolgár digitális írástudását biztosító ECDL dokumentumait. A legnépszerűbb tárgyak a tárlaton alighanem a robotok lesznek: Pécskai Balázs emberszabású SIMONja (ő is NJSZT-tag!) és Simon Béláné csatárrobotja, amely a rendkívül sikeres Magyar Ifjúsági Robot Kupán jeleskedik.

Simon Béláné dr., az NJSZT Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetője, a MIRK alapítója - és a robotok.

Alföldi István beszédében kiemelte, hogy a tárlat egy tisztelgés az alapítók előtt, köszönet a kezdetektől velünk lévőknek és tárt kapuk a jönni kívánóknak. Az NJSZT50 nemcsak a „könnyes-vidám megemlékezés” tere.

A megnyitón Alföldi István külön is bemutatta, jelképesen kinyitotta a jövő-tablót, amely már a szingularitás korára hívja fel a figyelmet. Az NJSZT a Digitális Esélyegyenlőség konferenciáin és a robotikával, mesterséges intelligenciával kapcsolatos központi projektjeiben is erre készül.

Alföldi István és a jövő-tabló.

Ötven év alatt névadónk „Fejlődés ellen nincs gyógymód” – gondolata beigazolódott, sőt a fejlődés tempója miatt a felelősség óriásira növekedett. Az NJSZT, ahogy eddig is, ezután is kész minden olyan kezdeményezésben részt venni, amely Magyarország digitalizációját segíti, ezzel az ország és az emberek versenyképességét is javítva  – hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.

A megnyitó végén a tárlat rendezője, Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa tartott tárlatvezetést a megjelent igen sok diáknak és az NJSZT régi és új tagjainak, akik saját emlékeikkel, gondolataikkal tették interaktívvá az eseményt. Aki pedig még több információra kíváncsi, QR-kódok használatával az NJSZT ITF Adattárában böngészhet tovább az NJSZT tisztségviselői, kitüntetései és kitüntetettjei között.

Képes Gábor tárlatvezetése

Az NJSZT50 november elejéig látható Szegeden, majd a tervek szerint Budapesten, később pedig az NJSZT területi szervezeteinél lesz látható.

A tárlatot és a fél évszázados Társaság tevékenységeit a megnyitó napján Alföldi István a Kossuth rádióban (a beszélgetés 16:33-tól indult a Jó napot, Magyarország című műsorban) és az M1 televízióban is bemutatta, Képes Gábor pedig a Klubrádióban és a Posztmodem Youtube-csatornán csinált kedvet a kiállításhoz.

További képek a tárlatról ITT.