Muszka Dániel emlékét idézzük

Ma, június 30-án lenne 90 éves a magyar robotika úttörője – június 27-én rá emlékező ünnepséggel nyitottuk a robotika táborozókat is váró Informatikai Múzeumot

dr. Muszka Dániel
Muszka Dániel

A mesterséges intelligencia és robotika formálja át életünk, társadalmunk, készülünk az önvezető autók és a humanoid robotok korára – s közben sokszor a múltból merítünk ötleteket, gondolatokat. dr. Muszka Dániel ma ünnepelné 90. születésnapját: ha van ember, akinek a pályája inspiráló lehet a jövő robotosainak, az ő – és a közismert szerkezete, a Szegedi Katicabogár állatmodell csak a „jéghegy csúcsa.”

Hiszen a hétköznapi dolgok jobbá tétele iránti igénnyel és az ehhez ideális, gyakorlati, műszerészi tapasztalatokkal és ügyességgel megáldott matematikus tudós épített robotembert és külön robotkisasszonyt a hatvanas évek Szegedén, közlekedéskibernetikai kutatásokat folytatott, tervezett a fonónők életét megkönnyítő ülőfonó automatikát, de a harangtól a közlekedési lámpáig jó pár tárgy megragadta a képzeletét, ha az életet gépi úton emberibbé tevő megoldásokkal örvendeztethette meg kortársait.

Muszka Dániel Kalmár László csapatának egyik úttörője volt, már az 50-es évek közepétől segítette a sokak által Neumannhoz mért kibernetikus zsenit, a logikai gépek atyját. Később Muszka irányító szerepet kapott az első szegedi számítógépek összeszerelésében és működtetésében, majd kulcsfigurája volt annak, hogy a számítástechnika emlékei ne tűnjenek el, fennmaradjanak az utókornak.

Június 27-én Muszka Dánielre emlékeztünk az általa és Kovács Győző által alapított Informatikai Múzeumban, a Szent-Györgyi Albert Agora épületében.

Muszka Dánielnek ez a gyűjtemény is az alkotása, a Neumann Társaság pedig arra törekszik, hogy ez a hobbiból és hivatásszeretetből indított gyűjtemény egyre nagyobb és megbecsültebb múzeummá váljon” – hangsúlyozta Szalay Imre, a Neumann Társaság igazgatója, aki Muszka Dániel kapcsán a múzeumügy jelenét és jövőjét is felvillantotta: raktárunk a pandémia karantén idején 150 teherautófordulóval költözött át a Szegedi Egyetem által biztosított épületbe – célunk, hogy erre a hatalmas háttéranyagra alapozva egy még professzionálisabb, folyamatosan fejlődő szakterületi múzeumot hozhassunk létre.

Muszka Dániel
Dr. Muszka Dániel a Múzeumban, az első,
Budapesten és Szegeden is használt számítógép, az M-3 megmaradt darabjaival.
 

Szalay Imre hangsúlyozta, hogy Muszka Dánielnek már idén, az Agorában szeretnénk egy emléksarkot szentelni: a feltaláló özvegye, Náray Zsuzsanna ünnepélyesen átadta a Mester kitüntetéseit a kiállítás számára.

 

Muszka Dániel özvegye és lánya
Muszka Dániel özvegye és lánya az ünnepségen. Fotó: NJSZT

Az emléknapon az Agora képviseletében Orbán Hédi köszöntötte a résztvevőket – a megemlékezők között pedig Dr. Zombori István, a Móra Múzeum nyugalmazott igazgatója, Miltényi Gábor, az NJSZT igazgatóhelyettese, Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa és a régi barát, dr. Bohus Mihály, az Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány kurátora kapott szót, továbbá a tudós életét bemutató portréfilmet is levetítettük.

Dr. Bohus Mihály bemutatta dr. Muszka Dániel utolsó szerkezetét is. A csupa hasznos dolgot alkotó Mester végső masinája egy „Haszontalan gép” volt. A működő, de befejezetlenül maradt szerkezet Marvin Minksy AI-úttörő Claude Shannon által megvalósított ötletét gondolta tovább: az önmagát kikapcsoló gépet. S a „haszontalanság” mögött is micsoda filozófiai mélység van – és annak gépi megvalósítása is mennyi kihívást jelent. Muszka Dániel Haszontalan gépe a teremtő ember robotizált búcsúja – az is filozofikus, hogy épp ez maradt befejezetlen…

 

Képes Gábor

 

dr. Bohus Mihály bemutatja a Haszontalan gépet
Dr. Bohus Mihály bemutatja a Haszontalan gépet. Fotó: NJSZT

 

 

Muszka Dániel portréfilm:

https://www.youtube.com/watch?v=VAFcTK-tuv8

A Szegedi Katicabogárról:

https://www.youtube.com/watch?v=Vecp8-TzjLM&feature=emb_title

Szabó Péter Gábor írása:

http://www.ematlap.hu/index.php/interju-portre-2018-06/737-robotkatica-es-kibernetika-muszka-daniel-emlekere

Kell-e nekünk számítógépmúzeum. Muszka Dániel cikke a MikroMagazinban.
Muszka Dániel cikke a Mikroszámítógép Magazinban, 1986/március.