A monitorozás eredménye: feladat teljesítve!

2016-ban - egész pontosan a Számolj utána! című kiállításunk megnyitóján - látogatott meg minket Németh Pál úttörő magyar informatikus, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) egykori egyik vezetője.

Ő adta ki nekünk a - lehetetlennek tűnő - feladatot: az SZKI cégnél fejlesztett Proper-16 számítógéphez eredeti monitort kell szerezni.

Ugyanis, sajnos, állandó kiállításunkban az első magyar IBM PC-kompatibilis számítógéphez csak egy kései monitort tudtunk bemutatni, nem az originál változatot.

A Proper-16 az állandó kiállításunkban - még nem az eredeti monitorral...

A Proper számítógép különösen fontos számunkra, hiszen az egyik legjelentősebb magyar informatikai intézményhez és annak kimondottan a mikroszámítógépek gyártásszervezésére szerveződött leányvállalatához, a Sci-L-hez kötődik, melynek alapító igazgatója Kovács Győző volt.

És ez a gép büszkeségre adhat okot azért is, mert a Proper-16 volt a világ egyik első PC-klónja, az összetéveszthetetlen, barna konfiguráció formaterve pedig jellegzetes alkotása a korai 80-as évek Magyarországának – természetesen a képernyővel együtt.

Később került a látókörünkbe egy ilyen – számunkra "Szent Grál" – monitor: Gyöngyössy Péter magángyűjtő büszkélkedett vele.

Először a Győző győzött című kiállításunk budapesti állomására adta kölcsön, majd Szegedre is elvihettük: így végre egymásra talált a gép és a monitor.

A Proper-16, eredeti monitorával, a Győző győzött kiállításban

Örömmel jelentjük minden kedves látogatónknak, hogy a feladat teljesítve! Gyöngyössy Péter nagylelkűen úgy döntött, hogy a monitor méltó otthona a múzeum: és nekünk ajándékozza az NJSZT ITK-ban való bemutatás céljára.

Köszönjük a kedves ajándékot!

Címlapon: a Proper

A Proper-16 ismertetése az NJSZT ITF adattárában:

http://itf2.njszt.hu/termek_hardware/proper-16-szemelyi-szamitogep

Faix Gábor konstruktőr előadása a gépről:

http://videotorium.hu/hu/recordings/3034/proper-16-xt-fejlesztesek-a-nyolcvanas-evekben

Nyár végéig látogatható Győző győzött tárlatunkról:

http://ajovomultja.hu/news/gyozo-gyozott-majustol-nalunk-az-itk-ban