Emlékeket gyűjtünk - és pótolhatatlan értékeket mutatunk be az ITK-ban
Folytatódott a Neumann Társaság által szervezett múzeumi témanapok sorozata az ITK-ban: május végén sikeres és hiánypótló eseményt tartottunk Simonyi Endréről és az első magyar otthoni számítógépek alkotóiról, a magyar HCC klubról. Jó hír, hogy a témanaphoz tervezett emlékvitrinhez annyi értékes dokumentumot, tárgyat kaptunk, hogy bátran kijelenthetjük: egy újabb emléksarokkal, kamarakiállítással gazdagodtunk – és ez tartós, hosszútávú érték a látogatók és kutatók számára!

A témanap bevezető előadását az NJSZT marketingigazgatója, Képes Gábor tartotta. Ő készítette az utolsó életút-interjút Simonyi Endrével, mely alapján egy tanulmánya jelent meg az Óbudai Anzikszban a mérnök-szakújságíró pályájáról. Az e tanulmányban leírt tényadatok mellett érdekes további adalékokkal szolgált az előadás a világ első házi számítógépeiről és azok előzményeiről. Simonyi Magyarországon elsők között (sőt, az eddigi információk alapján elsőként) épített PC-t: 1975-77 között készült el Motorola 6800 mikroprocesszor köré épített gépével. Képes Gábor előadásában ennek amerikai mintájáról, előképéről, az SWTPC (Southwest Technical Products Corporation) által gyártott típusról is volt szó – és évtizedek óta nem közölt képet is láthattunk Simonyi – minden jel szerint már nem fellelhető – eredeti gépéről.

A család nevében a mérnök fia, Simonyi Márton köszönte meg az emléknap rendezését – és Simonyi Endre unokaöccse, a hozzá hasonlóan igen sokoldalú (újságíró, edző) Simonyi András anekdotázott az NJSZT-életműdíjas feltaláló családi életéről, emberi kapcsolatairól, különleges képességeiről: arról, ahogy minden segítség nélkül, könyvekből megtanult angolul, majd temérdek út során épített ki kapcsolatot - mások mellett - az amerikai Homebrew Computer Clubbal, a személyi számítástechnika bölcsőjénél dolgozó szakemberekkel. Simonyi András Steve Jobsszal hasonlította össze Simonyit: míg Jobs a vasfüggöny másik oldalán fantasztikus cégbirodalmat épített fel, addig Simonyitól az is hatalmas lépés volt, hogy a vasfüggöny innenső oldalán egy alulról szerveződő, teljesen friss klubmozgalmat meg tudott honosítani.
Az emléknap fénypontja a HCC egykori tagjainak kerekasztala volt. A több mint 40 évvel ezelőtt a köztudatba (a Magyar Rádió Ötödik sebesség című műsora által) berobbanó klub a csúcson mintegy 2000 taggal büszkélkedhetett, valamint számos szekcióval. Persze a kemény mag mindig néhány tucat nagyon lelkes számítógépépítőből állt. Közülük az alapító elnököt, Simonyi Endrét a kezdetektől segítő alapító titkár, Rétallér István jött el, hogy korfestő emlékeit megossza velünk, beleértve a TRS-80 klón számítógép építéséhez kapcsolódó autóstopos kalandját. Továbbá Kanics Miklós, a szellemes és a kor állapotait visszatükröző nevű FUSHIBA gépeket építő Homelab-guru és Diebel Dietrich, az Apple szekció egykori vezetője jött el Budapestről. Diebel Dietrich elbeszéléséből a magyar mikrogéptörténet egy kevésbé ismert fejezete bontakozott ki: a világ informatikai fejlődésére nagy hatást gyakorló Apple II gépeknek is volt tábora hazánkban (ha nem is akkora, mint a rengetegszer emlegetett, jóval olcsóbb Commodore és Sinclair gépeknek) – sőt, klónok is épültek. A Kelet-Németországból származó és fordítási munkákkal is foglalkozó Diebel Dietrich konkrétan Jonathán néven épített egy Apple II klónt, melyet a munkáihoz tudott használni.

A kerekasztalhoz az asztaltársaság többi tagja számára meglepetésként csatlakozott a Pozsonyi Antal – Szabó Ágnes házaspár, akik a Lukács testvérek által konstruált Homelab gépeket építették meg otthon, tanulmányaik mellett. Szabó Ágnes az egyetlen nő volt a HCC-s kemény magban.
A napot tárlatvezetések egészítették ki: Képes Gábor a korszak magyar házi számítógépeit mutatta meg, míg Kónya Orsolya kollégánk, aki nagyszerű házigazdaként is segítette a program lebonyolítását, az ITK állandó kiállítását és a Telefónia időszaki kiállítást is megmutatta a résztvevőknek.

A Neumann Társaság szakosztályaként védőernyőt kapó HCC klubról és Simonyi Endréről pedig szép emléksarkot adtunk át ünnepélyesen: a Simonyi Endre családja által átadott dokumentumok arról mesélnek, milyen erőfeszítéseket tett Simonyi, hogy a „szereld magad” számítógépek kategóriáját meghonosítsa az országban, milyen neves tudósokkal és (mai szóval) „médiaszemélyiségekkel” levelezett a 80-as évek legelején – és a HCC érdekében milyen útjai voltak, Amerikától a Szovjetunióig, Novoszibirszkig.

Láthatóak az emléksarokban saját használatú tárgyai (Dragon, CBM számítógépek), továbbá egykori saját építésű számítógépének talán egyetlen megmaradt eleme is, memóriakártyája (építő és felajánló: Büki Péter).

A tárlat megvalósításában köszönjük a műtárgy felajánlók és Képes Gábor, Kónya Orsolya, Kürtössy Nándor, Megyery Károly, Monostori Klára munkáját. A tárlaton látható dokumentumok hamarosan elérhetőek lesznek a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárából, ezzel gazdagítva integrálódó, digitális gyűjteményünket. Az emléknapról várhatóan videofelvételt is közzéteszünk.

De a lényeg: mindenkit bátorítunk, hogy jöjjön el, nézze meg az emléksarkot!
Addig is: Simonyi Endre az Adattárban - Simonyi Endre - ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 482.74 KB |