A Kolumbiában, magyar szülők gyermekeként született informatikussal Kvantumugrás és Jelenből a Jövőbe blogjaink szerkesztője, Kömlődi Ferenc jövőkutató, író készített exkluzív interjút.

A Bogotától harminc kilométerre, az Andokban fekvő, sókatedrálisa miatt világhírű Zipaquirában élő Julio Schmidt szülei az 1956-os forradalom után vándoroltak ki Kolumbiába. Ő már ott született, tanult, negyven évig rendszerszervező mérnökként dolgozott, most nyugdíjas. A festői Zipaquirában beszélgettünk vele pályafutásáról, a kolumbiai IT múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Hogyan kezdted a szakmát?

1980-ban végeztem az első egyetemen, a másodikon 90-ben. Az első az Universitec, a második az Escuela Colombiana de Ingeneria volt, szervezőmérnöknek tanultam. Negyvenkét éve kezdtem dolgozni. Állami és magánvállalatoknak fejlesztettem programokat.

Milyen számítógépes környezetben?

Atarival kezdtem, akkor az volt és a Commodore. Utána jöttek az IBM-hez hasonló gépek, IBM-klónok. Először Basic nyelvvel dolgoztunk, majd jött a Fortran, Cobold, C++, Visual Basic, Visual Foxpro. Utána az Informix, az Oracle következett, azokat is használtuk, akárcsak a Lispet, később a PHP és az SQL, de azokkal már a webre csináltunk programokat. Az utolsó a Microsoft Azure volt. Most SQL-lel és a Microsoft Azure-ral foglalkozom, nem vállalok már új munkákat.

Miből állt a munkád?

Sehol nem kapható programokat írtunk cégeknek, belső használatra. Úgy csináltuk, hogy csak nekik legyen jó, csak ők tudják használni. Csak néhányat adtunk el többnek, mert jóformán mindig egy-egy vállalatnak készítettük a programot. Ugyanúgy, mint a szabó a ruhát, ami csak a megrendelőre jó, másra nem. Személyre szabott programokat írtunk.

Mióta internetezel?

Az egyik első emailt mi használtuk, az egyetemen, 1988-ban. Az Andok Egyetemtől kaptuk, volt ott egy haver, és valahogy tőle kaptam címet, julioschmidt@uniandes.edu.com volt a címem. Akkor még alig használták, ha rákerestem, nem találtam semmit, összesen négy kolumbiai vállalat volt fenn. A mi cégünk, a Micronatsch is benne volt az első tízben. Aztán bezártuk, és alapítottunk egy újat, az Ingershoft. 

Mi jellemezte az 1980-as évek kolumbiai informatikáját?

Érdekes volt. Egyszer például egy bogotái német gyógyszergyárnak dolgoztunk. Mindennel rendelkeztek, amikor odamentem, az Excel egyik elődjét használtak. Akkoriban bármit abba tettek be, és azt gondolták, hogy minden el van intézve. Aztán megmutattuk, hogy nem is annyira jó, a hiedelemmel ellentétben, nem is annyira egyszerű használni. Abban az időben nem nagyon vásárolták a programot, mert mindenki lemásolta. Ingyen volt nekik, mi viszont mondtuk, hogy licencdíjat kell fizetni a programért. Nem értették, hogy miért kell fizetni, az ingyen van. Abban az időben nagy összegről, három-négyszáz dollárról volt szó.

Nehéz volt a kezdés. Mi voltunk a második szervezőmérnöki évfolyam, és az 1990-ben is az elsők közé tartoztam. Kevés barátom rendelkezett számítógépes ismeretekkel, kevesen programoztak.

Mennyire változott a helyzet azóta, hol tart Kolumbia az információs társadalomban?

Most már teljesen más világban élünk. Latin-Amerikában nagyon szeretik a kolumbia számítógépes szakembereket. Viszont problémát jelent a majdnem ingyen dolgozó indiai munkaerő, sokszor hoznak ide nagyobb vállalatokhoz húsz fős programozói csoportokat. Egyébként már nagyon sok a szakmabeli, és nemcsak szervezőmérnökök, mint régen. Telekommunikációs, webes, bigdata-, business intelligence-szakemberek. Mint az egészségügyben: régen csak egyfajta, általános orvos volt, most meg egy csomó. Ezen a területen a már legalább százéves bogotái Andes Egyetem számított sokáig a legjobb felsőoktatási intézménynek, aztán mi, az Escuela Colombiana de Ingeneria jöttünk. Egyébként soha nem dolgoztam magyar cégnek, és az egyetemeken sem tanultam a magyar informatikáról. De visszatérve a kolumbiai információs társadalomra, most, a mesterséges intelligencia miatt, a Python nagyon népszerű, a bankok és nagyvállalatok pedig az Oracle-t még szeretik használni. Persze szép lassan átmennek a Microsoft Azure-ra, amivel azonban van egy baj: mindenért fizetni kell. Ha csak bekapcsolnak valamit, már megy a pénz. A vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, mert ha például már húsz éve dolgoznak az Oracle-val, és van ezer-kétezer programjuk, nem könnyű mindent áttenni valami újra. Két csoport van: akik az Oracle-val dolgoznak, nem tudnak Pythonnal, és fordítva.

Hogyan állnak Kolumbiában a mesterségesintelligencia-fejlesztések?

Jól. Az egyetemeken nagyon nyomják, és például kórházakban is MI-alapú gépek dolgoznak fel adatokat. Gyárakban munkaütemezésnél szintén használják. Egyre többen, és szinte mindig kolumbiaiak foglalkoznak vele. Itt Dél-Amerikában Uruguay komoly felvevőpiac, de Argentínában, Chilében, Peruban és Ecuadorban is sok kolumbiai dolgozik ezeken a területeken. Egyébként én szintén dolgoztam Ecuadorban is. Az USA-val fordított a helyzet: felveszik a kolumbiaiakat, akik aztán innen dolgoznak, megy az outsourcing, mert olcsóbb a kolumbiai munkaerő, mint az amerikai. Ha például Amerikában vagy, és van valami probléma az okostelefonoddal, mire felhívod a Vodafone-t, Kolumbiában, valószínűleg Medellinben veszik fel. Ott van a legnagyobb központ, száz-kétszáz fiatallal, ők veszik fel, te meg azt hiszed, hogy valahol az USA-ban. De nemcsak telefonokkal van így, hanem például a Mitsubishi vagy a Honda termékeivel is, valószínűleg Medellinből, esetleg Bogotából válaszolnak.

Milyen a minőség?

Nagyon jók az itt fejlesztett programok. Például, tíz-tizenöt éve, valaki bent járt egy áruházban, nem volt nála kocsi, és esett az eső. Azon gondolkozott, hogy hogyan tudna szerezni kocsit, taxit. Aztán megcsinálta az első olyan mobilalkamazást, amivel hívható taxi. Ez a piac aztán nagyon felpörgött, jött az Uber és mások.

Van egy Rapi nevű szolgáltatás is, Bogotá tele van vele, Medellinben is sokan használják. Öt-tízezren lehetnek benne. Motorbiciklis futárok, piros hátizsákban mindent visznek. Este kell valami, feliratkozom a Rapira, hamburgertől gyógyszerig, bármit kihoznak. Ezt is egy kolumbiai csinálta, külföldön is terjed már.

Különleges képzések, például bigdata-oktatás is megy online. Ez a Next You, egy Kolumbiában élő venezuelai találta ki. A Platzi szintén ilyen. Fél-egyéves kurzus után már mehet is dolgozni az ember. Fiatalok csinálják, már nem kell mérnöknek lenniük, és évekig járni az egyetemre. 

Medellin dinamikus fejlődéséről még Magyarországon is lehet olvasni. Tényleg annyira dinamikus a fejlődés?

Az ottaniak nagyon jó üzletemberek is. Azt tartják róluk, hogy még a saját anyjukat is el tudják adni (nevet)… Emellett rengeteg jóképességű személy él ott. De ez Bogotáról és még Caliról is elmondható. Egyébként Közép-Amerikában, például Panamában is sokakat ellátunk.

Négy éve jártam Chilében, ügyvédi irodában dolgoztam, és megnéztem egy másik irodát is. Húsz évvel hátrébb jártak, és mondtam: nem tudok segíteni. Nekem drága is lett volna, mert az ügyvédek is mindent ingyen akarnak. Ezért nehéz sokszor kisvállalatokkal dolgozni. A mérnökök egyébként jól keresnek itt. Főként akkor persze, ha már neved van.

Vonzódsz a játékokhoz is.

A repülésszimulátorról sokszor mondjuk, hogy nem játék, mert virtuális valóság. 2015 óta vagyok benne, már a legnagyobb ranggal rendelkezem, pilóta vagyok. Tudok nagyrepülőket vezetni, amihez kétéves kurzus kellett. Természetesen minden virtuális. Csak egy gép elindítása jó húsz percig eltart, annyi mindent kell bekapcsolni hozzá: akkumulátorokat, motorokat, villanyt. Nagyon érdekes.

Más szimulátor-játékokat szintén szeretek. A Farming ilyen, farmerkedni kell, nagy kamionokat is vezetek. Természetesen a Sim City és Formula 1-ek is megvoltak. Utoljára a Snow Runnert játszottam, sífutásról szól. A repülésszimulátor viszont nekem tényleg nem játék.

A kolumbiaiak nagyon jók a játékokban, tavaly Dél-Koreában egy e-sportversenyen nyert egy. Megyei szinten versenyeznek, az első kettő megy a bogotái, medellini vagy cali döntőbe, a győzteseket elküldik az USA-ba vagy Dél-Koreába.

Hogyan látod a jövőt?

A pandémia alatt nagyon felpörgött az információs társadalom. Korábban sok üzlet, köztük nagy is, egyáltalán nem volt fenn a weben, mert azt hitték, az emberek csak a boltban szeretnek vásárolni. A járvány közben viszont érzékelték, hogy majdnem fejre állnak, és váltottak, rámentek az internetre. A fiatalok mindent ott csinálnak, például kávét is onnan rendelnek. De ha könyv, újság és mások kellenek, azokat is az interneten intézik. Öt éve még jóval kevesebben voltak fenn…