Április 15-én, kiemelkedő sajtóérdeklődés mellett és sok megjelent érdeklődő részvételével nyílt meg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság legújabb időszaki kiállítása az NJSZT ITK-ban. A GSM – Generációk Saját Mobiljai címet viselő tárlatot négy budapesti és egy szegedi magángyűjtő több mint félezer tárgyából – 407 telefonkészülékből és számos kiegészítőből – állítottuk össze.
A GSM szolgáltatás magyarországi elindításának 25. évfordulója előtt is tisztelgő kiállítást a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával valósítottuk meg.
A tárlatot dr. Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke nyitotta meg, aki topmenedzserként a hazai infokommunikációs iparban már négy évtizede aktív, melyből tizenkét éve kifejezetten a mobiltávközlési szektorban tevékenykedett. „A mobil távközlés az elmúlt évtizedben a számítástechnikánál is látványosabb átalakuláson ment át: a számítógépek gyakorlatilag beköltöztek a zsebeinkbe. Tizenkét évvel ezelőtt még a billentyűk dominálták a telefonok külsejét, mostanra pedig már a kijelzők uralják azt. A tárlaton kiállított készülékek rendkívül érzékletesen szemléltetik, hogyan változott a mobiltelefonok formaterve a készülékek használati módjának megváltozásával párhuzamosan, vagyis a szimplán beszélgetésre használt eszköz hogyan változott tartalomfogyasztást-, és előállítást is szolgáló interaktív eszközzé” – jegyezte meg Beck György.
Az NJSZT elnöke személyes emlékkel fűszerezett megnyitó beszédében felidézte, hogy a mobiltelefonok előtti időszakban micsoda érték volt egy vezetékes telefon, melynek bevezetésével nem is kecsegtették, mondván: a következő 15 évben nincs tervben a lakhelyénél telefonvonal kiépítése. Ehhez képest óriási szabadságot hozott a mobiltelefon.
Beck György köszönetet mondott a kiállítás rendezőjének, Képes Gábornak és társrendezőjének, Csernák Mártonnak (Mobilmementók baráti kör), valamint az együttműködő magángyűjtőknek (Csernák Márton, Domokos Zoltán, Novák László, Ördögh Zoltán, Szepes György), hiszen elhivatottságuk révén igazán különleges készülékeket tudunk bemutatni igazán méltó helyen, a világ egyik legkiemelkedőbb informatikatörténeti múzeumában.
A megnyitó rendhagyó tárlatvezetéssel folytatódott. Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa 19 éves Siemens C35-ös telefonjának jellegzetes csengőhangjával jelezte a megnyitó kezdetét – és később is kifejezte: ez egy olyan kulturális program, ahol egyenesen javallt a mobiltelefonokat bekapcsolva tartani. A kulturált, nyilvános telefonálás illemszabályai a 90-es években még nem alakultak ki, akkor még „bunkofonozóknak” hívták a bumfordi készülékeiket hivalkodóan használó tulajdonosokat. A tárlat ilyen társadalmi vonatkozásokra is utal, ezért nem volt meglepő az sem, hogy a megnyitón a kurátor egy verset is elszavalt:
Varró Dániel:
SMS
azt írom + most 1 smsbe
hogy beléd vagyok kedvesem esve
vágyak dobálnak partra kivetnek
billentyűzárát oldd ki szívednek
A rendhagyó tárlatvezetés során minden magángyűjtő lehetőséget kapott, hogy bemutassa gyűjteménye néhány kincsét: például Ördögh Zoltán egy olyan rádiótelefont, melyen Bod Péter Ákos miniszter az első magyar mobilhívást bonyolította 1990. október 15-én.
Szepes György egyebek mellett a kiállítás legrégebbi tárgyát, egy 1977-es Motorola „csipogót”, azaz személyhívót mutatott be, míg Domokos Zoltán a Siemens ékszerszépségű – és kozmetikai tükörnek is beillő – masináit, Novák László a Sony-Ericsson Walkman-telefonjait, Csernák Márton pedig az imádott Nokiáit.
Neki köszönhetően egy rendkívül ritka, limitált szériás, az atlantai olimpiára (1996) kiadott Nokia Olimpifon is gazdagítja a tárlatot, ahogy több prototípus is – van olyan is, melynek az oldalán kilógó áramköri lapon a programozáshoz szükséges csatlakozók is láthatók. Csernák Mártonnak köszönhetően tudjuk azt is, hogy kerül csizma a vitrinbe: a legendás finn gyártó a mobiltelefonok divatja előtt többek között gumicsizmákat is gyártott.
Képes Gábor felhívta a figyelmet a Vodafone Magyarország Alapítvány jóvoltából a vitrinekbe került korszerű, érintőképernyős okostelefonokra is, jelezve, hogy egy múzeum célja nemcsak a régmúlt megőrzése és bemutatása, hanem minden kor jellegzetességeinek kutatása, így a jelenünké is.
A tárlat rendezőjeként köszönetet mondott Balogh Katalinnak és Takács Barnabásnak, a kiállítás grafikai munkáiért – és Alföldi István igazgatónak, mert neki köszönhető az is, hogy a kiállítás a Generációk Szeretett Mobiljai helyett végleges - GSM-kompatibilis – címét megkapta: Generációk Saját Mobiljai.
Minden nemzedéknek itt a lehetőség nosztalgiázni az NMT- és GSM-készülékek kavalkádját szemlélve! Egészen szeptember elejéig van rá lehetőség az NJSZT ITK-ban (Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged).
KG