Fél évszázados INTELmek

Akár bölcs intelmeket is kiadhatna az a cég vagy intézmény, amely fél évszázadig fennmaradni képes a szédületesen fejlődő IT-világban. Ezt mi pontosan tudjuk, hiszen Társaságunk, a magyar informatika egyik legpatinásabb – és mindig kezdeményező, a pozitív folyamatokat ösztönözni igyekvő szervezete, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság idén 50 éves. Akárcsak a világ egyik legfontosabb mikroelektronikai gyára, az 1968. július 18-án alakult INTEL.

Most INTELligens módon nem törünk az intelemszerzők királyi babérjaira, inkább ünnepeljünk: köszöntjük a velünk korú, fél évszázados céget, amely nélkül ma az a PC sem lenne, melyen ez a cikk íródik.

Gróf András, Robert Noyce és Gordon Moore a 70-es évek végén, fotó: Intel

Az Intelt 1968. július 18-án két kaliforniai vállalkozó, Robert Noyce és Gordon E. Moore alapította Integrated Electronics Corporation néven. A cég rövidített neve hamar ismert lett az egész világon. Eredeti céljuk a félvezető memóriák praktikussá tétele volt. Ugyanakkor még ebben az évben szerződtek a japán Busicom céggel, azzal a céllal, hogy a gyártó legújabb számológépébe logikai chipet fejlesszenek.

Az Intel fejlesztőgárdája elvetette azt az ötletet, hogy 12 chipből építsenek készletet a különböző utasítások végrehajtására. Inkább úgy határoztak, hogy egyetlen chipre integrálják a feladatokat.

Kezdetben mindössze négy alkalmazottjuk volt, köztük a magyar származású Les Vadász, azaz Vadász László (1936-), aki annak a fejlesztőcsapatnak lett az irányítója, amely a Busicom felkérése nyomán végül megtervezte ezt a csodálatos microchipet, amely egyetlen, körömnyi szilícium lapkára integrálta a számológép vezérlőművét. Ez volt az 1971-re elkészült Intel 4004, amely 4 bites architektúrájú – és 2300 tranzisztort helyettesített. A fejlesztésben az olasz származású Federico Faggin (1941-) is oroszlánrészt vállalt.

A vállalat ettől kezdve – de tevékenységi köreit tekintve messze nem kizárólagosan – a mikroprocesszorok gyártójaként, sőt! legfontosabb gyártójaként lett ismert. Csak néhány mérföldkövet említve: 1974-ben jelent meg a már 8bites architektúrájú Intel 8080, amely már egy valódi, teljes értékű, általános célú számítógép „agyának” is megfelelő volt, 4500 tranzisztor helyettesítésére volt képes. Előnyös tulajdonságait kihasználva születtek a világ első igazi személyi számítógépei, köztük a zseniális Ed Roberts Altair 8800-as modellje, amely olyan médiafigyelmet váltott ki, hogy berobbantotta a PC-ipar rakétáit.

Címlapon: az Altair

Az Altairnak és a köré szerveződő klubmozgalomnak köszönhetően jelentek meg olyan „apró” cégek, mint a Microsoft és az Apple. Ezt a világforradalmat már a hatalmas IBM sem nézhette tétlenül. Az 1981. augusztus 12-én megjelenő IBM PC-be és annak utódjaiba sorra Intel-processzorok kerültek, az IBM az Intellel és a Microsofttal együtt uralta az üzletágat.

Az IBM PC-család alapjául szolgáló processzorok első tagja, a 8086 1978-ban jelent meg, a szintén nagyon fontos 8088-as pedig egy évre rá. Mindkét vezérlőmű 16 bites volt és 29000 tranzisztornak felelt meg. Az IBM PC/AT-t alapjául szolgáló, 1982-től gyártott 80286-ban már 134000 tranzisztort kell elképzelni, míg a netes szörfölést és multimédiás alkalmazásokat is elbíró, Pentium alapú PC-k processzora (Pentium, 1993) már 3.1 millió tranzisztort tömörített. A 2010-es évektől gyártott mikroprocesszorok már milliárdnyi tranzisztort helyettesítettek, ezeket már nanométeres tartományban kell elképzelni. Természetesen egy számítógép teljesítménye nemcsak a mikroprocesszortól függ, de döntően befolyásolja egy gép lehetőségeit.

Szédítő a fejlődés? Az. És volt, aki ezt előre megjósolta? Igen. 1965-ben az Intel társalapítója, Gordon E. Moore felvázolta a szilícium-technológia fejlődési ütemére vonatkozó jóslatát. A Moore-törvény leggyakrabban előforduló megfogalmazása szerint az egyetlen szilícium lapkára integrált tranzisztorok száma nagyjából kétévente megduplázódik, köszönhetően a technológiai fejlesztéseknek. Az 1970-es évek végén a Moore-törvényt a legbonyolultabb áramkörökben található tranzisztorok számának felső korlátjaként ismerték. Ugyanakkor sokszor hivatkoznak rá az egységárra jutó számítási teljesítmény egyre gyorsabb növekedését leíró összefüggésként is.

Ma már a Moore-törvénye inkább a folyamatosan duplázódó, szédítő fejlődés metaforája. De az általános fejlődés az utóbbi években felülmúlja Moore elképzeléseit.

Ha az idén 50 éves Intelről beszélünk, Vadász László mellett még egy, hatalmas jelentőségű magyar származású vezetőről meg kell emlékeznünk. Andy Grove-ról van szó, aki a mikroelektronika és az informatika egyik legismertebb úttörője volt. 1936-ban született Budapesten, eredeti neve Gróf András István volt. Hazánkban élte át a náci és a sztálinista rezsimeket, majd az 1956-os forradalom után emigrált az Egyesült Államokba. Itt tudta kibontakoztatni tudását, először vegyészmérnöki tanulmányait folytatta. Diplomázása után a Fairchild Semiconductor cég munkatársa lett, Gordon Moore mellett.

Nem véletlen, hogy a mai processzorgyártókat, a mikroelektronikai ipar fő alakítóit humorosan „fairchildrennek” nevezik, szójátékkal utalva erre a neves cégre – mindannyian ennek köpönyegéből bújtak elő. Moore és Grove maradandót alkotott. Andy Grove a kezdeti évektől részt vett az Intel munkájában és 1979-től 2005-ig töltött be különböző vezető tisztségeket az Intelnél, először, közel két évtizeden át a cég elnökeként. A Mikroprocesszorok professzora 2016-ban hunyt el.

Az Intel – a Fairchild, a Zilog, a Motorola, a MOS, az AMD mellett – az informatikatörténet legjelentősebb mikroelektronikai gyártója. Az általuk készített alkatrészek a Jövő múltja kiállítás sok-sok tárgyának is részét képezik.

Intel 8080 dolgozik a Videoton VT20-ban, 8086 a SANYO MBC-4050-ben és az Amstrad PC20-ban, ez és ennek utódjai a magyar Proper-16-ban és a különböző magyar IBM PC-kompatibilis személyi számítógépekben.

Az 50 éves NJSZT köszönti az 50 éves Intelt, Gróf András, Vadász László és a többi zseni világcégét!

 

 

Képes Gábor