Az ITK-ban mi is letáboroznánk! 1.

Az NJSZT Informatika Történeti Kiállítása olyan érdekes hely, annyi titkot és történeti csemegét rejt, hogy akár le is tudnánk táborozni benne. Van, aki számára ez az álom megvalósult. Ha nem is bentlakásosan, de több tábornak is helyet adott az ITK, így sok gyerek a szekrény méretű számítógéprelikviák közelségében sajátíthatta el a digitális írástudás alapjait, ismerkedhetett lego robotokkal – és volt egy kuckó, ahol a napközbeni videojátékozásért nemhogy letorkolást, még dicséretet is kapott: persze a játék igazi retro géplegendákon történt. Első cikkünkben idei új nyári táborunkról számolunk be.

„A kör közepén állok”

Idén először került megrendezésre az Informatika Történeti Kiállításon a Kockakör tábor. Célunk az volt, hogy a gyerekek az informatika játékos oldalát ismerjék meg, amellett, hogy akarva – akaratlanul is tanulnak a tábor ideje alatt.

A gyerekek a 8-12 éves korosztályból voltak jelen. Sikerült úgy összeállítani a programot, hogy nem volt érezhető sem tudásban, sem hozzáállásban a korosztálybeli különbség. Minden nap más terület volt a palettán, minden területnek egy egész napot szenteltünk.

Az első nap a Lego robotikáé volt a főszerep. Igaz, a diákok korábban már láttak kész Lego robotot, de a programozás alapjait nálunk sajátították el. Megtanultak életre kelteni egy robotot, sőt, kisebb apró feladatokat is végeztettek vele, mint például megfordulni, illetve tárgyat felemelni.

Második nap a videojátékok világába vezettük be őket. Megismerkedtek a retro videojátékokkal, kipróbálták majd összehasonlították az aktuális, „menő” népszerű játékokkal mind tartalmi, mind megjelenési szempontból, valamint nehézségi szint, élvezeti fok szerint. Levezetésként a gyerekek bemutatták egymásnak az általuk leginkább kedvelt és használt játékokat.

A harmadik napon a Scratch alapjaival ismerkedhettek meg. Az EPAM munkatársával labirintus játékot készítettek.

Délután 4 fős csoportokba rendeződve játékos feladatokkal gyakorolhatták  ( mobiltelefonjuk segítségével) a drónok irányítását. Ezt a kiváló programot a IT Service Hungary munkatársai biztosították nekik.

Csütörtökön a TinkerCAD online 3D szerkesztőprogrammal ismerkedtek meg. Mindenki készített egy 3D-s kulcstartó modellt, amit 3D nyomtatóval kinyomtattak.

A tábor utolsó napján a gyerekek kirándulni mentek a szolnoki Rep-Tár-ba, ahol beülhettek vadászgép-szimulátorba, valamint 4D-s mozit nézhettek. Emellett megcsodálhatták a régi repülőket, valamint katonai akadálypályán is kipróbálhatták magukat.

A gyerekek és a munkatársak egyaránt nagyon jól érezték magukat a táborban. Köszönettel tartozunk az NJSZT CreativIT szakmai közösségének, az EPAM-nak, az IT Service Hungarynak és a Szent-Györgyi Albert Agorának.

Kónya Orsolya - Mihálovits Gergő