Az E3-on minden évben kiállít a Videogame History Museum (www.vghmuseum.org), és mindig nagy sikerrel. A nonprofit létesítmény alapítóinak egyetlen célja, hogy minél teljesebb gyűjteményt hozzanak létre ennek a művészeti ágnak. A glendale-i, 1999 óta létező intézet állandó pénzhiányban szenved, támogatóiktól mégsem elsősorban pénzt kérnek, hanem információt obskúrus ritkaságokról, esetleg magukat az obskúrus ritkaságokat.
A gyűjtemény folyamatosan duzzad, a múzeum minden évben olyan újdonságokat tud vinni az E3-ra, amik korábban még nem voltak láthatók. Idén is akadt pár ilyen a szokásos kipróbálható játéktermi gépek és a régi konzolok mellett, és a legnagyobb szenzáció a Brown Box volt, vagyis a Barna Doboz.
A Brown Box Ralph Baer műve, akit a játékkonzolok atyjának tekintenek. A dobozt 1967-ben fejlesztette a Sanders Associatesnél, elképzelése szerint olyan gépet alkotott, amin több programot is lehetett futtatni, és két játékos is jászhatott vele. A prototípus a külalakjáról és színéről kapta a nevét, és főleg sportjátékok voltak rá, azok is kísérleti jelleggel. A dobozból akkor lett termék, amikor a Sanders licencelte a szabadalmat a Magnavoxnak, ami ez alapján elkészítette és 1972-ben piacra dobta a Magnavox Odysseyt, az első, kereskedelmi forgalomba került otthoni játékkonzolt.
Az eredeti Brown Boxot a Smithsonian őrzi, ezért a VHM-nek csak egy teljesen hű és működőképes másolata van, amit Ralph Baer az aláírásával ismert el.