Az első integrált áramkört Jack Kilby (1923-2005), a Texas Instruments mérnöke készítette 1958-ban, és 1959. március 24-én mutatták be.

Az IC-nek jutott egy második apa is Robert Noyce (1927-1990) személyében. A Fairchild Semiconductor kutatója fél évvel Kilby után készült el a saját lapkájával, ám a ráérősebb munkatempó lehetővé tette, hogy számos olyan tervezési problémát megoldjon, amely felett a Texas Instruments-es kutató elsiklott. Noyce jött rá, hogy a chipek alapanyagául a szilícium sokkal megfelelőbb, mint Kilby által használt germánium.

Az integrált áramkörök kezdetben nem mozgatták meg az ipar fantáziáját, Kilby visszaemlékezései szerint a következő pár évben a szakmai rendezvényeken az IC leginkább szórakoztató fantasztikus elemként szerepelt. Egyedül a hadsereg érdeklődött utána komolyabban, a Minuteman nukleáris rakéták vezérlő elektronikája és az Apolló-program űreszközeinek irányítását az új technológiát felhasználva építették fel. A katonaság megrendelései tették lehetővé, hogy a kísérleti állapotában darabonként ezer dollárba kerülő áramkörök sorozatgyártásba kerüljenek, áruk pedig darabonkénti huszonöt dollárra mérséklődjön.

Az IC-k elfogadtatását a Fairchild és a Texas Instruments által vívott szabadalmi harc is nehezítette. Egészen 1964-ig küzdött a két vállalat az integrált áramkör ötletének levédetéséért, csak hat évvel a tulajdonképpeni felfedezés után tudtak megegyezni. Az ilyen módon rendezett jogállású találmány népszerűsítésére létrehozott első termék a szintén Kilbyt dicsérő zsebszámológép volt.