A számítógépek megjelenése előtt speciális rendeltetésű hardverekkel oldották meg a számítási problémákat. Olyan területeken is, amelyekről ritkán írnak a történelmi tanulmányokban.

Például a fogadások kölcsönösségi (pari-mutuel) rendszerének legfőbb gondját a minden egyes versenylóra megtett tételek és az összes tétel folyamatos és percre pontos vezetése jelentette. A lóversenyeket megelőző fél órában, órában gyakran több tízezer fogadást kötöttek az e célra fenntartott sátrakban, fülkékben. A kézi megoldások és a kezdetleges mechanikus szerkezetek csak ideig-óráig működtek kielégítően.

A pari-mutuel rendszert a Párizsban élő katalán vállalkozó, Joseph Oller dolgozta ki az 1860-as években. A rendszer gépesítésével az 1880-as évektől kísérleteztek, az első valóban működő automatikus masina, a Totalizátor 100 esztendeje, az új-zélandi Auckland-ben, 1913-ban állt munkába. Az angliai születésű Sir George Julius fejlesztette. Julius céget is alapított rá, az Automatic Totalisator Ltd-t.

A gép az 1920-as években lett igazán népszerű, a világsikert az 1927-es párizsi Longchamp versenyre készített óriásváltozat hozta el. A későbbiekben továbbfejlesztették, újabb generációk jelentek meg, funkciói bővültek: osztalékokat számolt, előrejelzéseket végzett stb. A totalizátorok egészen 1973-ig működtek. Az elavult gépeket akkor helyettesítették valódi számítógépekkel.

Bob Doran az Auckland Egyetem Számítástudományi Tanszékének professzor emeritusa július 16-án a Mountain View-i Számítógéptörténeti Múzeumban (www.computerhistory.org) ezekről a korai szerkezetekről tart előadást.