A Magyar Tudományos Akadémia 1956-ban hozta létre a Kibernetikai Kutatócsoportját, melynek feladata a hazai számítástechnika terjesztése és fejlesztése.

Az első hazai elektroncsöves számítógép, az M-3, szovjet tervek alapján épült meg. A munkát 1957-ben kezdte meg az MTA Kibernetikai Kutatócsoportja (MTA KKCs) egy sor fiatal mérnök és matematikus munkatárssal, akik közül többen a hazai számítástechnika kultúra elismert személyiségeivé lettek. Az eredeti szovjet terveket jelentősen átdolgozták, illetve hozzáigazították a hazai alkatrész-beszerzési lehetőségekhez.

A gép mágnesdobos főtárának kezdeti 1 Kszó kapacitását 1,6 Kszóra növelték, majd később még egy mágnesdobot is csatlakoztattak hozzá, így az összes kapacitás 3,2 Kszóra nőtt. Az adatok felírása, illetve visszaolvasása 8 író/olvasó fejegységen keresztül, egyenként 5 sávon történt, mintegy 50 szó/s sebességgel. A további fejlesztések során pedig 1 Kszó (= 4 KB) kapacitású ferritgyűrűs tárat is csatoltak hozzá, miáltal műveleti sebessége 1000 művelet/s-re növekedett. Induláskor adatbevitelre és kiírásra egy Siemens típusú 5 sávos lyukszalagos Teletype gépadó szolgált. Később ezt egy gyors FACIT 8 sávos lyukszalagolvasóra és egy Creed lyukasztóra cserélték. A gépben összesen 2500 elektroncső működött, fogyasztása 10 kW volt, MTBF  7-8 óra.

Operációs rendszere nem volt, így gépi kódban lehetett kiadni az utasításokat. A memória robusztus, közel 1 m magas szerkezet volt, melyből akár négyet is a gépre lehetett kötni a szovjet eredeti egy helyett.

Bővebb leírást lásd a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárában: https://itf.njszt.hu/termek_hardware/m-3-dobtarak