Amiga 2000

Amiga 2000

Az Amiga 2000-t 1987-ben mutatták be a CeBit-en az Amiga 500-zal együtt. Az Amiga 1000 utódjaként jelent meg a piacon. Az alapfelszerelés technikailag szinte teljesen azonos az Amiga 500-zal, kivéve a nagyobb memória méretet és a Zorro buszt, amit ennél a gépnél használtak először. A Zorro busz 5 évvel a PCI szabvány megjelenése előtt már Plug and Play eszközkezelést tett lehetővé (autoconfig).

A gép kétféle alaplappal került kiadásra. A 2000A OCS chipsettel és az Amiga 1000-ből ismert Agnus chippel rendelkezett, mely maximum 512 KB RAM-ot tett lehetővé, bővítési lehetőség nélkül. Az 1988-ban kifejlesztett 2000B már a Fat Agnus chippel került piacra, így 1MB CHIP RAM-ot tudott kezelni. A későbbi 2000B modellek aztán ECS chipsetet kaptak Super Big Agnus-szal, melyet később az Amiga 3000-be is beépítettek.

Míg az Amiga 1000-ben egy 3.5-ös floppymeghajtónak volt hely, az Amiga 2000-ben még egy további 3.5”-os és egy 5.25”-os hely volt, floppymeghajtónak, CD-ROM-nak vagy szalagos backup eszköznek. Ezen kívül helyet kapott még benne a Buster chip is, mely a Zorro II-es rendszert vezérelte. Remek bővíthetőségét a benne lévő 5 Zorro II-es slotnak köszönhette. De ezen kívül helyett kapott még benne két 16 bit-es és egy 8 bit-es ISA slot (ezek csak PC bridge kártyával voltak elérhetőek), egy CPU slot, és egy video slot is.
Az Amiga 2000-et főként professzionális felhasználásra javasolták, jelentős részüket az USA-ban és Németországban értékesítették. Leginkább képfeldolgozáshoz, videó- és TV-stúdiókban használták. A NASA is használta mint videofeldolgozó gépet.

Az itt látható gép a magyar fejlesztésű MicroSEGAMS Funkcionális Orvosi Digitális Képalkotó rendszer része volt. (Dr. Kári Béla előadása a rendszerről a 2015. júniusi 11-i Amicon Anniversary rendezvényen: 1. video, 2. video, 3. video)

Gyártó

Commodore

Típusa

professzionális számítógép

Gyártó ország

USA

Megjelenés éve

1987

Processzor

Motorola 68000, 7,09 MHz

RAM

512 KB vagy 1 MB (512KB CHIP RAM, 512 KB FAST RAM az alaplapon), modellfüggő
bővíthető 9 MB-ig: 1Mb CHIP RAM + 8Mb FAST RAM

ROM

256 vagy 512 KB, modellfüggő

Grafikus módok

320 x 200 – 320 × 400i képpont (NTSC)
320 x 256 – 320 × 512i képpont (PAL)
32, 64, vagy 4096 megjeleníthető színnel


640 × 200 – 640 × 400i képpont (NTSC)
640 × 256 – 640 × 512i képpont (PAL)
16 megjeleníthető színnel

Hang

4 db 8 bites hangcsatorna, sztereó, 28 kHz maximum mintavételezéssel

Beépített háttértár

3,5" 880KB lemezmeghajtó

Billentyűzet, egér

Kétgombos, görgős egér. Különálló, mechanikus billentyűzet 10 funkciógombbal, kurzor mozgató billentyűk, numerikus billentyűzet

Csatlakozók, perifériák

Centronics típusú párhuzamos csatlakozó, RS232c, külső floppy csatlakozó, sztereo hangkimenet, 2 db egér/joystick csatlakozó, RGB video kimenet, billentyűzet csatlakozó

Operációs rendszer

AmigaOS 1.2/1.3 (Kickstart 1.2/1.3 és Workbench 1.2/1.3) vagy

AmigaOS 2.0 (Kickstart 2.04 és Workbench 2.04)

 

Bővebb leírást lásd a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárában: https://itf.njszt.hu/termek_hardware/amiga-szemelyiszamitogep-csalad

 

Források:
Wikipédia
http://www.retrocomputer.tux.hu/index.php/lexikon/645-az-amiga-toertenete-2-resz