Videoton TV Computer

Videoton TV Computer
Videoton TVC

A Videoton TVC tipikus példája a “senki sem próféta a saját hazájában” mondásnak.  Pályafutása mintegy három évig tartott.

A TV Computert (TVC) a Videoton a 80-as évek második felében gyártotta. Három változatban készült (32k, 64k, 64k+), amelyek a memória méretében és az alaplapjukban különböztek egymástól. Mintegy 12 ezer darab készült belőle,  elsősorban iskolai felhasználás céljából. Az ára 12-15 ezer forint volt, kb. háromhavi tanári fizetés.

A TVC Z80-as processzorra épült (akárcsak a ZX Spectrum és az Enterprise 128), órajele 3,125 MHz. A kurzor mozgatására nem csak a billentyűk, hanem a beépített (nem túl tartós) botkormány is rendelkezésre állt. Magyar, írógépszerű billentyűzettel rendelkezett, a karakterkészletben is megtalálhatók a magyar ékezetes betűk, éppen ezért a karakterpontrács 10×8 bit volt.

A TVC operációs rendszerét, a TVC OS-t ROM-ba égetve tartalmazta, a BASIC interpreterrel együtt; ez a rendszer csak kazettás adattárolásra képes (ideértve memóriaterületek (programok) komplett mentését és betöltését, illetve egyfajta korlátozott fájlkezelést is), azonban létezett hozzá egy UPM nevű operációs rendszer is, ami a CP/M TVC-re átírt verziója volt, illetve egy VT-DOS nevű, DOS 3.10 kompatibilis rendszer is. A VT-DOS segítségével IBM PC lemezek írása/olvasása volt lehetséges, de ez nem jelentett hardverszintű kompatibilitást a PC-s floppykkal.

A grafika kezelése más gépekhez képest újszerű volt, a logikai felbontás mindig 1024×960 képpont, amit a gép számított át mindig az adott grafikus módnak megfelelő valós képernyő-koordinátákra (kétszínű módban 512×240 (64×24 karakter), négyszínűben 256×240 (32×24 karakter), tizenhat színűben pedig 128×240 (16×24 karakter). A video-memória mérete 16 KB (ebből 15 KB a valóban használt), a képet egy 6845 típusú CRTC állítja elő. A gépnek nem volt külön grafikus és karakteres üzemmódja, a karakterek kirajzolása is pixelesen történt.

A hangok előállítására egy hangcsatorna áll rendelkezésre, amelyen a hangerő 16 fokozatban, a kívánt frekvencia pedig a 3,125 MHz rendszerórajel leosztásával állítható elő. Amennyiben a frekvenciaosztás kikapcsolásra kerül, úgy a hangkezelés egy 4 bites D/A konverterként működik, így digitalizált hangok, zenék visszajátszására is alkalmas. A gép ezen képessége vélhetően a hangdigitalizálók ritkasága ill. a korlátozott memóriakapacitás miatt alig volt kihasználva.

A géphez egyetlen darab házi gyártású Spectrum emulátor is készült.

A Videoton 1984-ben vásárolta meg az Enterprise-t is tervező cég egyik régebbi modelljének licencét. Az iskolaszámítógép program keretében állami megrendelésre 1988-ig 3000 db 32 KByte-os és 9000 db 64 Kbyte-os beépített memóriával rendelkező gépet adtak el iskolai felhasználásra.

A TVC 64k+ gépe, amivel a cég az iskola-számítógép pályázatra is benevezett, jelentős változtatásokon esett át. A videomemória mérete 64KB lett, azaz négy független képet tartalmazhatott egyidejűleg.

Az új BASIC verzióba (V2.2) több új utasítás (POLIGON, RECTANGLE, ELLIPSE, AUTO, FKEY, RENUMBER, EXCEPTION) és jó pár hibajavítás is bekerült. Sajnos a korábbi programok jelentős része nem működött az új gépen, például ha egy olyan ROM-ban lévő rutin hívott, amelynek címe megváltozott, illetve a kép pixelei elmozdulhattak, mivel a logikai koordinátákat az új eljárás nem csonkítással, hanem kerekítéssel számolja át fizikai koordinátákra.

A gép kiegészítőit, például a magnetofont a BRG gyártotta és 2900 Ft-ért lehetett megvásárolni. A gép – a hobbi-számítógépek között szokatlan módon – négy bővítősínt tartalmazott, így egyidejűleg négy bővítőkártya csatolása volt lehetséges. Néhány bővítési lehetőség: memóriabővítés (32 KB), floppy-interface, soros port, EPROM-égető.

A gép igen gyakran meghibásodott, továbbá a Novotrade nem vállalta a gépek szervizelését, és szoftverekkel való ellátása is akadozott.

A TVC sorozatot jórészt a Centrum Áruházak forgalmazta. A géphez 40-50 programot lehetett vásárolni, többek között szövegszerkesztőt, levélnyilvántartót, a CP/M operációs rendszer TVC-re átírt változatát és Forth-ot.

Mivel a cég az igen magas előállítási költségeket nem tudta csökkenteni, a Commodore Plus/4 tömeges importja (Novotrade-Ápisz), valamint a Primo megjelenése, de leginkább a magánimport – miatt, három évvel megkezdése után a gyártás befejeződött.

Gyártó Videoton
Típusa Személyi számítógép
Gyártó ország Magyarország
Gyártás éve 1984-1988
Processzor Z80, 3,125 MHz
RAM 32 kbyte vagy 64 kbyte, 16K VRAM
ROM 20 kbyte BASIC+OS (max. 24 kbyte-ig)
Szöveges felbontás 64 x 24 karakter
Grafikus felbontás 128 x 240, 16 szín (24×16 karakter)

 

256 x 240, 4 szín (24×32 karakter)

512 x 240, 2 szín (24×64 karakter)

Hang 1 csatorna 12 bites programozható lánc
Beépített nyelv TVC Basic V1.2
Billentyűzet 57 nyomógomb, 9 funkció billentyű
Csatlakozók tv kimenet, RGB kimenet, magnó csatlakozás, Centronics port, 2 db joystick csatlakozó, cartridge csatlakozó (max. 16 kbyte), 4 db bővítő csatlakozó (max. 8 kbyte ROM egyenként)
Adattároló magnókazetta, floppylemez (bővítőkártyával)

 

Bővebb leírást lásd a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárában: https://itf.njszt.hu/termek_hardware/vt-tvc-teve-szamitogep