Az IT café már évek óta figyelemmel kísérte annak a nagyszerű gyűjteménynek a sorsát, mely Szegeden már jó ideje várta, hogy méltó helyre és körülmények közé kerüljön. Végre ez is megtörtént, és az Európában egyedülálló, több ezer darabból álló informatikatörténeti kiállítás 1300 négyzetméteren, Szegeden, az Agorában 2012. december 13-án megnyílt.
A projekt fő támogatója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, mely jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és fejleszti folyamatosan a világ vezető informatikatörténeti múzeumaival vetekedő kiállítást.
A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna olyan számítástechnikai eszköz és berendezés található itt meg, amelyek nélkül ma nem létezhetne sem érintőképernyő, sem laptop, sem okostelefon, sőt még az internet sem.
A kiállításon a világon eddig még sehol sem látott Neumann-relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők.