Az Egyesült Királyság első tömegesen gyártott üzleti számítógépe

Az Egyesült Királyság első nagyszériában gyártott üzleti számítógépét, a Hollerith Elektronikus Komputert (HEC) több mint 60 éve mutatták be, most pedig a brit Nemzeti Informatikai Múzeum (TNMOC) egyik izgalmas kiállítási darabja. A látogatók a 2×3 méteres első változatot tekinthetik meg.
A HEC az ország első sikeresen értékesített számítógép-generációjának prototípusa. Az Egyesült Királyságon kívül más országokba, például Indiába, Új-Zélandra, kelet-afrikai államokba is eljutott. Kulcsszerepet játszott a globális komputer-forradalomban.
A HEC-t a komputer előtti idők lyukkártyás rendszereinek egyik legnagyobb beszállítója, a Brit Táblázatkészítő-gép Társaság (BTM) rendelte meg, a fejlesztéssel a korábban csak analóg technológiákkal dolgozó Raymond Bird villamosmérnököt bízták meg. A BTM a számítógépekben látta saját jövőjét.

Bird-öt teljesen elvarázsolta, hogy a HEC-vel megnyílnak előtte a “digitális kapuk.” Azt sem tudta, hogy a mellette dolgozó mérnökök építették a világháború alatt az Alan Turing által tervezett kódtörő Bomba gépet. Az 1950-es évek elején a BTM-nek ugyanők fejlesztettek gépeket.
Az 1953-ra elkészült HEC-t egy üzleti kiállításon mutatták be, Bird szerint valószínűleg ez volt az első alkalom, ahol a brit nagyközönség számítógépet láthatott.

Az 1955 és 1962 között eladási rekordokat döntő HEC 2M és HEC 4 szintén Bird fejlesztése volt. 1959-ben egy céges üzleti összeolvadás után a BTM-et ICT-nek, a HEC 4-et ICT1200-nak nevezték át.