Tücsök (Mikromat prototípus)

Tücsök prototípus

A Tücsök kibernetikai építőkészletet 1966-ban készítette el Woynarovich Ferenc, Kovács Mihály piarista tanár tanítványa. A Tücsök tervezésénél a Minivac-601 amerikai építőkészletet vette alapul, annak leegyszerűsített és részben továbbfejlesztett módosítása.

Kovács Mihály piarista szerzetes a Budapesti Piarista Gimnázium tanáraként Magyarországon elsőként, az 1958-59-es tanévben kezdett középiskolában kibernetikát tanítani, szakköri körülmények között, ezért őt tekintjük Magyarország első középiskolai informatikatanárának.

Az 1960-as évek elején már ismertek voltak a tanítványai által épített kibernetikai játékok, amelyek azonban egyedi darabok. A 17 éves Woynarovich Ferencet azért bízta meg a Minivac-601 megvizsgálásával és az alapján egy hazai körülmények között gyártható építőkészlet tervezésével, mert a célja egy olyan kibernetikai eszköz bemutatása volt, amely eljuthat a hazai otthonokba. A Tücsök alapján készült Mikromat építőkészletet 1967-ben a Budai Járási Háziipari Szövetkezet gyártotta le.

2016-ban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság együttműködési megállapodást kötött a Piarista Rend Magyar Tartományával. Az együttműködés folyományaként a Tücsök építőkészletet és Kovács Mihály más tárgyait is bemutatták a budapesti Piarista Gimnáziumban, a Jövőbelátó piaristák című kiállításon, majd november 10-én Szegeden, a kiállításunknak helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében Kovács Mihály-emlékkonferenciát rendeztek.

A Tücsök prototípus és a Műegér kibernetikai játék 2016. november 10-től, letéti tárgyként került állandó kiállításunkba, a korábban is kiállított Mikromat mellé.

A budapesti Piarista Gimnázium tulajdona.

A Tücsök alkotója, Woynarovich Ferenc az Informatika Történeti Kiállításunkban is bemutatta a Mikromat működését:

http://videotorium.hu/hu/recordings/14108

Forrás: http://ajovomultja.hu/exhibition/mikromat-kibernetikai-epitokeszlet