TRS-80 számítógép

TRS-80A közel 40 éves, de még mindig működőképes számítógépet Biró István ajándékozta a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található állandó Informatika Történeti Kiállítás részére.

A TRS-80 számítógépet eredetileg az Egyesült Államokban fejlesztették, a modellcsalád a Commodore PET és az Apple II mellett a 70-es évek második felének legsikeresebb otthoni számítógépe volt. A TRS-80 gépek arca a világhírű író, Isaac Asimov volt, ő ösztönözte például, hogy a felhasználók az írógépekről áttérjenek a szövegszerkesztők használatára. Az 1977 és 1981 között gyártott, eredeti TRS-80 model 1 számítógépek 8 bites mikroprocesszorral, 4, illetve 16 kilobájt RAM memóriával, monokróm monitorral rendelkeztek, később a modellcsaládnak fejlettebb változatai is megjelentek, beleértve a zsebszámítógépeket is.

Az állandó kiállításon bemutatásra kerül a TRS-80 számítógép, monitorral, magnetofonnal, illesztő egységgel, floppyval, gépkönyvekkel és kézzel írt BASIC program listákkal együtt.

A példány kalandos úton jutott Magyarországra. A világ másik felén, Ausztráliában volt kiküldetésen Biró István –és ott szerezte be a 80-as évek legelején a Medicor cég számára, elektronikus röntgengépek számítógépes továbbfejlesztésére. A gépen röntgengenerátor vezérlését automatizáló program készült, majd több alkalmazást, köztük vérképelemző programot fejlesztett rá.

Hivatkozások: