MOBI-X, MOBI-85, PREFIX-2000

A MOBI-X gépcsalád prototípusai kiállításunkon

A MOBI-X hordozható adatgyűjtő készülék a PDA, azaz a személyi digitális segéd – a Personal Digital Assistant – és a hordozható adattároló – pendrive - elődje. Ma inkább a telefonnal, GPS-szel kombinált változatai, az okostelefonok a divatosak.

Régi igény, hogy az adatokat a keletkezési helyükön lehessen beszerezni, ott rögzíteni, tárolni és eljuttatni a feldolgozáshoz.

Ennek a követelménynek elsők között egy magyar megoldás – az itt látható MOBI-X és továbbfejlesztett társai - felelt meg, amely végül jó magyar szokás szerint évekkel később, csak 1984-ben nyert szabadalmi oltalmat, amelyet a német szabadalom végül megelőzött.

A MOBI-X társalkotói: Gyarmati Péter és Pék József.

 

Időközben Magyarországon, Németországban és Ausztriában már széleskörűen használták és az oltalom csak papír maradt. A megoldás kitalálói, a kezdeti fejlesztésben, gyártásban részt vettek és ők terjesztették el, azonban jogaikat nem védte semmi a lassú bürokrácia miatt. A bemutatott mintapéldányok és az ötlet alapján, külföldön több elektronikai cég kezdte el, másolt operációs rendszerrel, gyártani és csak egy-egy cég ismerte el a forrást. Például a nálunk is ismert angol PSION vagy az USA-ban szabadalmazott TIQIT.

A hazai gyártásban a Budaörsi Mgtsz Elektronikai Szakága, a forgalmazásban a Datakoord, majd a Trigon jeleskedett. Használták többek között mezőgazdasági összeíráshoz az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, a MÁV a vagonok adatainak ellenőrzéséhez, a vonatok összeállításához, a Díjbeszedő Vállalat a mérők állásának rögzitéséhez.

Módosított változata Nyugat-Németországban készült és kapott német szabadalmi oltalmat. A BMW és a VW autógyárak gyártósoraiknál használták. Alkalmazta többek között a DBB német vasutak és az ÖBB osztrák vasutak is.

Ezek a készülékek már a MOBI-X-et követő MOBI-85, és az újabb igényekhez igazodó továbbfejlesztés, PREFIX-2000 voltak, németországi szerzői joggal, amelynek birtokosai: Ernst Blasits és Peter Gyarmati.

Ez a készülék már szabványos analóg és digitális mérő-csatlakozásokkal, vonalkód olvasási lehetőséggel és nyomtató csatlakozással rendelkezett az akkor szokásos soros adatátvitel mellett. A cserélhető adattár koncepciója alapján készült a Personal IC Memory Card. Például a Mitsubishi BEE CARD-ja, vagy a font cartridge nyomtatókhoz ROM, PROM, RAM változatokban, majd később fényképezőgépekben, MP3 lejátszókban, stb. Manapság mindenki a zsebében hordja mai változatát, a PenDrive-ot.

Tehát a PDA és a ma már mindenkinek a kezében lévő okostelefon egyik őse magyar, sőt magyarországi fejlesztés: a MOBI-X és a PREFIX-2000, illetve ezek változatai és „melléktermékei”, a cserélhető adattár és a mobil operációs rendszer.

 

Forrás: Gyarmati Péter írása. http://gyarmati.dr.hu/