Kovács Mihály kibernetikai játéka (feltehetően a Műegér kései változata)

Kibernetikai játék, feltehetően a Műegér kései változata.

Kovács Mihály piarista szerzetes a Budapesti Piarista Gimnázium tanáraként Magyarországon elsőként, az 1958-59-es tanévben kezdett középiskolában kibernetikát tanítani, szakköri körülmények között, ezért őt tekintjük Magyarország első középiskolai informatikatanárának.

Az 1960-as évek elején már ismertek voltak a tanítványai által épített kibernetikai játékok, amelyek egyedi darabok.

Ezek között is kiemelkedő figyelmet kapott az eredeti Műegér játék, melyről így ír Atomfizika, számítástechnika a Piarista Gimnáziumban című, a Fizikai Szemle 1994/1-es számában megjelent tanulmányában:

"A Kibernetika Szakkör meglepetése az iskola tanulói és kiállításainak látogatói számára az 1962-63. tanévben a Műegér elnevezésű játékgépünk lett. Fogalmam sincs már, hogy az alapötlet kitől származott, de a gép tervezője Vesztergombi György akkor érettségizett tanulónk volt, aki már a Csodamalom építésén is dolgozott, két építője pedig az öccse, Vesztergombi Ferenc és negyedikes osztálytársa, Káli István, aki érettségi után elektroműszerész tanulónak készült, és az is lett a MÁV-nál.

Az egér az állatok között a kisebbekhez tartozik. A mi Műegerünk azonban az eddigi játékgépeink, robotjaink közül a legnagyobbra sikeredett. A játékasztalon 5 x 5-ös terepen az alapfaltól és egymástól elszigetelt közfalak berakásával tetszés szerint labirintus építhető fel. A műegér habanyagból készült, de a bajsza és a farka fémhuzalból. Egy vasgolyó volt a belsejében, hogy az asztal alatti, mozgatható elektromágnessel bárhova el lehessen vinni. Az egeret bárhova be lehetett tenni a labirintusba. A sajt, a szokásos ezüstpapírba csomagolt, körcikk alakú - fadarab. Szintén bárhova betehettük a labirintusba. A robotot meg indítva az egér elindult és a labirintus-járás szabályai szerint elkezdte keresni a sajtot. Tehát, ha falnak ütközött, visszament a képzeletbeli kis négyzet közepére, jobbra fordult és újra próbálkozott. Így előbb vagy utóbb megtalálta a sajtot, ha csak azt nem valami bezárt területre tették. Ha megtalálta, akkor megállt a robot és látható lett egy rajz, amint egy egér vidáman eszi a sajtot. Ha újra betettük az egeret olyan helyre, ahol már járt és újra indítottuk a robotot, akkor nem ütközött többet falnak és a legrövidebb úton ment el a sajthoz. Mert 'megjegyezte a jó utat'.

Mindehhez persze egy másik dobozban - és ez volt a súlyosabb - 75 jelfogóból álló memóriára, 30 jelfogóból és 3 keresőgépből álló vezérlőegységre volt szükség. - Egerünk szállítására így mindig tehertaxi, vagy legalábbis egy kölcsön-autó kellett.

Gépünkkel játszott és gépünkben gyönyörködött az 1963. évi tavaszi Fizikatanári Ankét többszáz résztvevője. A TV júniusi bemutatóján igen izgultunk, hogy nem lesz-e valami műszaki hiba, mert akkor még 'élő' adások voltak és a közel félmázsás szerkezet nem igen kedvelte az ide-oda való hurcolást a mindig siető taxin."

Az eredeti Műegér nem maradt fenn, hasonlóan a Kovács Mihály-szakkör első, nagy méretű kibernetikai játékaihoz. A Műegér a kibernetikai játékok nemzetközi mezőnyében is egy izgalmas tárgy: az 1950-es évek elején hasonló "labirintusból kitaláló egérrel", a Theseusszal jelentkezett Claude Shannon.

Az állandó kiállításban látható tárgyat 2004-től az Országos Műszaki Múzeum vette át letéti tárgyként a Piarista Gimnáziumtól, a letéti szerződésen Műegér megnevezés szerepelt. Feltehetően egy, a Műegérhez hasonló, kései labirintusjátékról van szó, amely az 1960-as évek második felében vagy az 1970-es évek elején készülhetett.

2016-ban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság együttműködési megállapodást kötött a Piarista Rend Magyar Tartományával. Az együttműködés folyományaként a Tücsök építőkészletet és Kovács Mihály más tárgyait is bemutatták a budapesti Piarista Gimnáziumban, a Jövőbelátó piaristák című kiállításon, majd november 10-én Szegeden, a kiállításunknak helyet adó Szent-Györgyi Albert Agora épületében Kovács Mihály-emlékkonferenciát rendeztek.

A Tücsök prototípus és az itt látható Műegér kibernetikai játék 2016. november 10-től, letéti tárgyként került állandó kiállításunkba, a korábban is kiállított Mikromat mellé.

A budapesti Piarista Gimnázium tulajdona.

Ha pontosabb információval rendelkezik a tárgyról, kérjük lépjen velünk kapcsolatba!

Forrás: http://epa.oszk.hu/00300/00342/00050/kov9401.html

Claude Shannon Műegere: http://cyberneticzoo.com/mazesolvers/1952-%E2%80%93-theseus-maze-solving-mouse-%E2%80%93-claude-shannon-american/