A Commodore cég 1985-ben mutatta be ezt a különleges, kétprocesszoros számítógépet. A tervezés során igyekeztek figyelembe venni a leendő felhasználók igényeit, így valósult meg a Commodore 64-gyel való kompatibilitás, a CP/M operációs rendszer támogatása (amihez szükség volt a Z80 processzorra), a 80 oszlopos grafikai kijelzés, a lassú háttértárak leváltása és a rugalmasabb bővítési lehetőség. Sajnos pont az egyik ütőkártyának szánt lehetőség, a Commodore 64-gyel való kompatibilitás okozta a gép „vesztét”, hiszen kevés olyan szoftver készült, amely igazán kihasználta volna az előnyeit. Háromféle változatban került forgalomba. Commodore128 néven egy billentyűzettel egybeépített verzió, Commodore 128D és DCR (Cost Reduced – költség csökkentett) néven desktop házba épített verzió, beépített floppy meghajtóval, de külön billentyűzettel.

Az új, MOS 8502 nevű processzor 2 MHz-en működött, mellé társult a CP/M rendszerhez szükséges Z80 processzor, amely szintén 2 MHz-en dolgozott. Bár mindkettő elbírta volna a gyorsabb órajelet, az őket kiszolgáló chipek nem, ezért kényszerültek a lehetséges 4 MHz megfelezésére. A két processzor sajnos nem működött egyszerre, csak külön-külön.

Az új, VDC nevet kapott videochip a pc-s világ CGA kártyáinál fejlettebb volt. Az egyszerű, de nagyon jó minőségű 80 karakteres üzemmód mellett (ami alapkövetelmény volt az üzleti felhasználás területén) a rugalmas programozhatóságnak és a saját memóriának köszönhetően (mely 16 vagy 64 KB lehetett) a felbontás akár 640 x 200 képpont is lehetett 16 színnel. 1987-ben megjelent hozzá egy Graphic Booster nevű kiegészítő is, mellyel akár 720x700 pixeles felbontás is elérhető volt.

Szintén előremutató volt a gép memóriakezelése, mely lehetővé tette, hogy akár 1 MB memória álljon rendelkezésre a felhasználó számára. Ez a terület 16 db 64 KB blokkban helyezkedett volna el, melyeket memórialapozással lehetett elérni. A feltételes mód azt jelenti, hogy soha nem készült olyan bővítés, amely ezt megvalósította. Ebből következően programok sem készültek, melyek kihasználták volna a megnövekedett kapacitást.

A Commodore 64 gyártása és „olcsósítása” során az eredetileg foglalatban található chipek, ROM-ok közvetlen az alaplapra kerültek, beforrasztva. Ezt a Commodore 128-nál szerencsére nem alkalmazták, így minden ROM (Kernal, Basic, Character) foglalatban volt. Ez a cserét megkönnyítette, így több módosított verzió kerülhetett a gépekbe (pl. a különféle nemzeti karakterkészletek és billentyűzetkiosztások, bővített BASIC, gyorsabb lemezkezelést segítő ROM).

Az említett, Commodore 64-gyel való kompatibilitás erősen befolyásolta a játékfejlesztőket is, így gyakorlatilag alig jelent meg olyan játék, mely kihasználta volna a gép fejlettebb képességeit.

A nyolcvanas évek elején a PC-k és az MS-DOS tömeges elterjedése előtt a CP/M volt az egyik legjobb operációs rendszer mikrogépekre, ezért döntöttek úgy a Commodore vezetői, hogy a Commodore 128 is rendelkezzen ilyen lehetőséggel. Időközben viszont megfordult a piac, és egyre kevesebb alkalmazás jelent meg erre a rendszerre, így ezt a lehetőséget nem igazán tudták kamatoztatni a felhasználók. A legtöbb géptulajdonos a gép bekapcsolása után első parancsként a GO64 utasítást futtatta, és egyszerű Commodore 64-ként használta gépét.

Források:
mortic.fw.hu
rosetta.blog.hu
https://www.old-computers.com/museum/computer.asp?c=96&st=1