Szent-Györgyi Albert Agóra
6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.
A rendezvény alaptémája az elektronikus zene világának kronológiai, művészi, szakmai és tudományos bemutatása interaktív módon, a szakmai követelményeknek megfelelően magas színvonalon.
Az eseménysorozat programjainak mátrixát, a kiállításon túl, workshop-okból, interjúkból, koncertekből, zenei performanszokból építettük fel. Bízunk abban, hogy e komplex kínálat minden látogatónak maradandó élményt fog nyújtani. A tárlat ritkaságai között szerepelnek olyan technológiai megoldások, melyeket eddig ilyen formában, ilyen keretek között nem láthatott még sem a szakma, sem a nagyérdemű publikum. Számos olyan hangszer és berendezés lesz megtekinthető, melyek sorsa a volt keleti blokkban kezdődött és ért is véget, viszont ezek - többségükben - túlszárnyalták a keletkezésüket ihlető, nyugatról jött, forradalmi újításokat.
Aki eljön az Utopia Szintetizátor Interaktív Kiállítás és Konferencia programjaira, találkozhat a hang és a fantázia mérnökeivel, meghallgathatja zenéiket, megnézheti, és ki is próbálhatja berendezéseiket, hangszereiket.
Rendezvényünket összekapcsoljuk a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által létrehozott és fejlesztett világszínvonalú Informatika Történeti Kiállítás megtekintésével, hiszen az elektronikus zene technológiájának a fejlődése már korai stádiumában összekapcsolódott az informatika és a kibernetika technológiájának a fejlődésével. A Jövő múltja címe viselő Informatika Történeti Kiállítás anyaga egy mintegy negyven év alatt létrehozott tudományos, muzeális gyűjteményen alapul. A tárlat ezeregyszáz négyzetméteren mutatja be az informatika fejlődését az abakusztól a modern személyi számítógépekig és videojátékokig. A gyűjteményben számos rendkívül ritka, hatalmas számítógép konfiguráció is megtekinthető, mint például a Razdan tranzisztoros számítógép. Az NJSZT Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállítása azért is világkuriózum, mert a volt keleti blokk és a Nyugat technológiái találkoznak benne.
A kiállításon, a szakmai előadásokon a részvétel regisztrációhoz és a belépőjegy megváltásához kötött. A megváltott belépőjegy egyszeri belépésre jogosít fel
Program:
November 12. (szombat)
Díszterem
(belépő: 2000,- Ft, elővételben 1800,- Ft)
18:00-19:00 Megnyitó , Programismertető, Interjú Jean Michel Jarre-ral
20:00-22:00 NEO koncert Special act for Utopia Exhibition
Informatórium
(belépő: 1800, elővételben 1500,- Ft)
Kiállítás 18:00-20:00
JATE Klub
22:00-tól Utópia 70 Party (a 70-es évek electro pop zenéi) Stúdió 54 hangulat
November 13. (vasárnap)
Informatórium
(belépő: 1800, elővételben 1500,- Ft)
Kiállítás 10:00-20:00
15:00-16:00 Interjú Szalay Andrással
16:00-17:30 Szalay workshop
18:00-19:30 Interjú Milkovics Mátyással
20:00-22:00 IO - Milkovics Mátyás koncert
November 14-17. (hétfő-csüt.)
Informatórium
(belépő az aznapi koncertre is: 1800, elővételben 1500,- Ft)
Kiállítás 10:00-18:00
November 17. (csüt.)
Kamaraterem
(belépő a kiállításra is: 1800, elővételben 1500,- Ft)
18:00 Supersurrexit koncert
November 18. (péntek)
Informatórium
(belépő: 1800, elővételben 1500,- Ft)
10:00-18:00 Kiállítás
18:00-20:00 Polar Star koncert
20:00-22:00 Interjú Mosolygó Tiborral-Zenei, A Tonal Diktatur koncert
November 19. (szombat)
Díszterem
(belépő: 2000,- Ft, elővételben 1800,- Ft)
17:30-19:00 Interjú Berkes Gáborral
19:00-20:30 Interjú Dr.Beat,
20:30-21:30 Dr.Beat koncert
Informatórium
(belépő: 1800, elővételben 1500,- Ft)
10:00-18:00 Kiállítás
15:00-16:00 Molekuláris gasztronómia az Informatórium konyhájában
16:00-17:00 Interjú Mosolygó Tiborral-Synclavier, Fairlight
17:30-19:00 Synclavier és Fairlight workshop
19:00-20:30 Interjú Moldvai Márkkal, Moldvai Márk koncert
20:30-21:30 Interjú Liquid Limbs, Liquid Limbs koncert
JATE Klub
22:00-tól Utópia X Party (a 80-as, 90-es évek slágerei, a szinti poptól a funk-ig) X generációs hangulat
November 20. (vasárnap)
Díszterem
(belépő: 2000,- Ft, elővételben 1800,- Ft)
15:00-16:00 Interjú Hanuska Gáborral
16:30-17:20 Interjú Horváth Istvánnal (MR Elektronikus Zenei Stúdió)
18:00-19:00 Interjú Tom J. Carpenterrel – Analogue solutions
Informatórium
(belépő: 1800, elővételben 1500,- Ft)
10:00-18:00 Kiállítás
16:00-tól Hanuska workshop
17:30-tól Moog Modular workshop
19:30-21:00 Live act Tom J-vel
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
A kiállításon, a szakmai előadásokon a részvétel regisztrációhoz és a belépőjegy megváltásához kötött. A megváltott belépőjegy egyszeri belépésre jogosít fel
Belépőjegyek
Csak kiállítás belépő | Elővétel 2016. nov. 11-ig |
1 500,00 Ft |
Normál 2016. nov. 12-20. |
1 800,00 Ft | |
Nyitó rendezvény és kiállítás belépő | Elővétel 2016. nov. 11-ig |
1 800,00 Ft |
Normál 2016. nov. 12-én |
2 000,00 Ft | |
Kiállítás és előadás belépő | Elővétel 2016. nov. 12., nov. 18., nov 19-ig |
1 800,00 Ft |
Normál 2016. nov. 13 - nov. 19. - nov. 20. |
2 000,00 Ft | |
Informatika Történeti Kiállítás belépő | Normál 2016. nov. 12-20. |
500,00 Ft |
Információk:
Szakmai és szervezés: Vörös Péter petervor@gmail.com +36 20 4050036
Szervezés és regisztráció: Rózsa Péter rpeter@agoraszeged.hu +36 70 6164011