Kovács Győző emlékei Túrkevén – megnyitottunk

Budapesti és szegedi helyszíne után Túrkevére vándorolt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Győző győzött című kiállítása Kovács Győzőről, az idén 50 éves Neumann Társaság legendás főtitkáráról. Az időszaki tárlatot Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója nyitotta meg szeptember 28-án, péntek délután, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében.

Alföldi István, Kapás János Zsolt és Képes Gábor.
Fotó: Árvai Imre, Finta Múzeum

A megjelenteket Kapás János Zsolt, a múzeum igazgatója köszöntötte, egyben megköszönte az NJSZT nyitottságát a Múzeummal való együttműködésre. Alföldi István szerint bámulatos, hogy egy olyan múzeum, egy olyan művészet- és történelempártoló közösség, mint a Finta Múzeumé, mennyit tud tenni egy város megbecsüléséért.

Alföldi István – bár Mezőtúron volt katona, s így a Nagykunság nem ismeretlen számára – először járt Túrkevén, s nagyon mély benyomást tett rá a város hangulata és az, ahogy a város híres szülötteinek, kiemelten a Finta szobrász „triumvirátusnak” az emlékét ápolják.

Alföldi István szerint, aki 22 éve az idén fél évszázados NJSZT ügyvezető igazgatója, az általa megfogalmazott misszió, a „Múlt értékeinek megőrzése, a jelenhez való alkalmazkodás és a jövő befolyásolása” Múlt-pillére remekül kapcsolódik a Finta Múzeum küldetéséhez is.

A túrkevei intézmény korábban is többször fogadott technikatörténeti kiállításokat, ettől fogva pedig társaságunk munkájára is számíthat.

Alföldi István nagy szeretettel emlékezett Kovács Győzőre, aki nemcsak az informatikatörténeti örökségvédelem egyik úttörője volt, de lehengerlő előadó és tudományos ismeretterjesztő is, aki tömegek számára tette elérhetővé az informatika világát. E kiállítás sok közös munkájukra és élményükre is emlékeztet.

A tárlatot Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa, a kiállítás rendezője mutatta be. Ő már szinte „hazajár” Túrkevére, korábban is rendezett technikatörténeti tárlatokat a városban.

2011-ben Kovács Győzőt is elhívta, hogy előadást tartson a társadalom informatizálásáról. Az idős informatikus óriási kedvvel jött, szokásához híven körbefényképezte közönségét, s persze az előadás után a város gasztronómiai csemegéjét, a kevi birkapörköltet is megkóstolta. Tweedzakós alakja és pompás előadása emlékezetes élmény, melyet szerencsére a Túrkeve Televízió is megörökített.

 

Ma már az egyik tweedzakó és a digitális fényképezőgép is vitrintárgy lett. A 2012-ben elhunyt tudós sok más személyes emlékével együtt, melyeket özvegye és családja ajánlott fel a tárlatra. A kiállításon végigkövethetjük, hogy hogyan lett Kovács Győző az első magyar számítógép, az M-3 egyik építője, hogy talált szellemi otthonra a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben és egy másik, életre szóló közösségre az NJSZT-nél. Láthatjuk Neumann János családjával és a világ első számítógépeinek tervezőivel való személyes barátságának hiteles dokumentumait is.

E kivételes anyagból Balogh Katalin grafikus és a túrkevei helyszínen a Finta Múzeum lelkes munkatársainak lelkiismeretes munkájával varázsoltunk kiállítást, amely terveink szerint a jövő év elejéig látogatható. Győző válogatott kalandozásai Informatikában nemcsak személyiségéről, de a magyar informatika hőskoráról is mesélnek. Érdemes megnézni. Olvasóink figyelmébe ajánljuk a Vadász Pál Kiállítótermet és a néhány utcasarokkal odébb található Finta Múzeum állandó kiállítását is, ahol Túrkeve néprajza és története mellett a város nagy szülötteiről, a híres Fintákról és a világhírű filmesről, Korda Sándorról is sok érdekesség látható. Megér egy őszi kirándulást!

Győző "ellenőrizte a megnyitót" és - reméljük - elégedett vele...