Hermann Hollerith

85 éve, 1929. november 17-én Washingtonban 69 éves korában szívroham következtében elhunyt Herman Hollerith német származású amerikai feltaláló, a lyukkártya-feldolgozó gép kifejlesztője.

Szülei Németországból vándoroltak ki az Egyesült Államokba, ő már New Yorkban született. 1875-ban lépett be a City College-be, és 1879-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Nem sokkal később tanára, William P. Towbridge asszisztensként vett részt az 1880. évi népszámlálásában.

A következő évtizedekben rövid ideig a Massachusettsi Műegyetem oktatója volt, kísérletezett a légfékkel, s a Washingtoni Szabadalmi Hivatalnak is dolgozott. Közben arra a problémára kereste a megoldást, hogy hogyan lehetne automatizálni a népszámlálás eredményeinek táblázatokba foglalását.

Hermann Hollerith
Hermann Hollerith

1886-ban találta fel a lyukkártya-feldolgozó gépet, amelyet elektronikus számlálásra lehetett használni. A lyukkártyák szendvicsként helyezkedtek el rézrudak között; ahol lyuk volt a kártyán, ott a rézrudak kapcsolatot létesítettek, és egy elektromos áramkör záródott. A készüléket az 1880-as népszámlálás adatainak feldolgozására találta ki. Kézi feldolgozással ez több mint egy évtizedig tartott volna.

Az 1890-es népszámlálásra már feltalálta azt a gépet, amely a statisztikai adatokat lyukkártyák elektromos leolvasásával és rendszerezésével dolgozta fel. A találmány szép sikert aratott az Egyesült Államokban, de még nagyobbat Európában. 1896-ban Hollerith megalapította a New York-i Tabulating Machine Company-t a gép gyártására. 1924-ben e vállalatból és fúzióiból nőtt ki az IBM.