10 éves az iPhone

Boldog születésnapot, iPhone!

Ma tíz évvel ezelőtt, 2007. január 9-én mutatta be Steve Jobs, az Apple legendás alapító igazgatója az iPhone-t.

Az új felhasználói szokásokat teremtő divatirányzatokat egyedülálló érzékkel befolyásoló szakember – akit 2011-ben bekövetkezett halálakor Barack Obama elnök egyszerűen csak "látnoknak" nevezett – forradalmi változásokat várt a mobilkommunikáció területére betörő iPhone-tól.

A cég ekkor már meghatározó szereplője volt nemcsak a személyi számítógépek, de az elektronikus zenelejátszók piacának is, az iPodokhoz letölthető zenék átalakították a szórakoztatóipar világát.  

Steve Jobs azt várta, hogy a színes érintőkijelzővel megjelenő telefon – és a hozzá letölthető applikációk megváltoztatják a telefonokról alkotott elképzeléseinket.

Ez olyannyira sikerült, hogy manapság már valódi multimédiás szórakoztató központokat hordozunk a zsebünkben – melyekkel mellesleg telefonálunk is.

Az iPhone különböző változatai azóta minden hetedik emberi lény zsebében ott lapulhatnak: erre utal legalábbis, hogy 2016. júliusában az egymilliárdodik eladott példánynál tartott a típuscsalád.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) 2016-ban, az Apple alapításának negyvenedik és Steve Jobs halálának ötödik évfordulójára emlékezve rendezett időszaki kiállítást Nagy Károly magángyűjtővel együttműködve a márka történetéről. A tárlaton – melyet a nagy sikerre való tekintettel idén év elején még megtekinthetnek az érdeklődők az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában – az iPhone még nincs kiállítva, a gyűjtemény létrehozói kicsit még "fiatalnak" találták a kiállításhoz.

Láthatjuk viszont megelőlegezőit: köztük az iPodot és az Apple 1993-ban bemutatott zsebszámítógépét, a Newtont. Persze az olyan kultikus darabokról nem is beszélve, mint az Apple Macintosh 128K és az Apple Lisa.

Természetesen a látogatók fotókat is készíthetnek a kiállításon – nem lennénk meglepve, ha a legjobb képek éppen egy iPhone-nal készülnének…

 

Forrás: http://www.apple.com/newsroom/2017/01/iphone-at-ten-the-revolution-continues.html

Kiállításunkról: http://ajovomultja.hu/news/szegeden-sem-esett-messze-az-alma-megnyilt-es-matol-latogathato