Kiállítás

Az 1970-es években a mikroszámítógépek megjelenése és az addig alkalmazott félig dedikált point-to-point kapcsolat már nem volt megfelelő, így megjelentek az alacsony költségű modemek a piacon.

A HomeLAB gépet két testvér, Lukács József és Endre tervezte. A tervük az volt, hogy olyan számítógépet hoznak létre, amely az átlagember számára is könnyen hozzáférhető.

A Honeywell 200-as sorozatot (tervezője William L. Gordon) az IBM 1401-es számítógép versenytársaként – kinézetben és tudásban is nagyon hasonlít rá – vezették be a piacra az 1960-as években.

A HP 1966-ban dobta piacra az első HP 1000 típusú miniszámítógépét.

A  HP9100 modell (1968) a világ első olyan asztali programozható számológépe, amely megelőlegezi a PC-k, azaz a személyi számítógépek megjelenését.

HT 680X professzionális személyi számítógép

A Híradástechnika Szövetkezetben a 70-es évek második felében indult a számítástechnikai fejlesztés. 

A HT PTA-4000 a Sharp PC-1500 licensze alapján a Híradástechnikai Szövetkezet által gyártott programozható számológép.

A Művelődési Minisztérium első iskolaszámítógép pályázatán nyertes számítógép. Gyakorlatilag ez a számítógép jelent meg először nagy tömegben a középiskolákban.

A hetvenes-nyolcvanas évek folyamán a Hunor márkanév szerszámgépvezérlők- és számológépek összefoglaló elnevezése is volt. Kiállításunkon többféle Hunor számológép látható, a különböző asztali változatoktól a zsebszámológépig.