ESzR R-22

R-22 számítógép

1969-ben a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött Egységes Számítógép Rendszer (ESzR) célja volt, hogy a tagállamok szoros együttműködésben kifejlesszenek egy közös számítógépcsaládot és gyártsák azt. Ennek prototípusául az IBM 360 gépcsaládot választották

A koncepció célja egy korszerű tervezési, technológiai, hardver és szoftver alapokra épülő architektúra kidolgozása. Ebben az adatok ábrázolásának alapegysége a 8 bites byte lett.  Egy szó hossza 4 byte, az ennél nagyobb változó hosszúságú adatmezők mérete pedig az alapegység egész számú többszörösei, maximum 256 byte volt.

Az ESzR alapmodelljeihez tartoztak az R-10, R-20, R-21, R30, R-40 és R-50-es elnevezésű számítógépek, melyek szabvány elnevezései ESZ-1010, ESZ-1020, ESZ-1021, ESZ-1030, ESZ-1040 és ESZ-1050 voltak. Ezekhez több mint 150 különböző berendezést lehetett csatlakoztatni. Nagyfokú kompatibilitással rendelkeztek, azaz az egyik modellre írt program változtatás nélkül vagy kisebb változtatásokkal futtatható volt a többi gépen is.

Az ESzR legkisebb tagja az R10 számítógép volt. Ennek első változatát (1010B) egy francia gép (CII 10010) licence alapján az SzKI-ban fejlesztették ki. A hivatalos bevizsgálási eljáráson elfogadott későbbi R10 változat sorozatgyártása 1973 körül indult a Videotonban. A gép nagyon előnyösnek bizonyult on-line adatgyűjtő rendszerként. Sokoldalúságát növelte, hogy “valósidejű (realtime) periférikus készülékként”, analóg bemenet és analóg-digitális átalakító is létezett hozzá.

Az ESzR második sorozata az IBM 370 gépcsalád mintájára készült, az első sorozathoz hasonló nemzetközi munkamegosztásban. Ennek tagja volt a szovjet gyártmányú R22 számítógép is.