A konzervatív öregúr, aki forradalmat csinált

Boldog születésnapot, IBM PC!

Ma, 2016. augusztus 12-én ünnepli 35. születésnapját minden idők egyik legfontosabb személyi számítógépe, az IBM PC. Sok mindent elmondhatunk róla, egynek nem nevezhetnénk: vagánynak. Vagány számítógépből volt elég a 70-es évek végén és a 80-as évek elején. E hőskorban apró cégek költöztek a legendabéli garázsaikból a felhőkarcolókba, huszonéves fiatalemberek váltak milliomossá az informatika által – és sorra mutattak be olyan számítógépeket, amelyekkel új célközönséget, a fiatalokat, akár a kamaszkorúakat célozták meg. Vagány lehetett a North Star cég – ha igaz az urbánus legenda, hogy a cég eredeti elnevezése Kentucky Fried Computer volt, a gyorsétterem láncra utalva – vagy a szerves hatású és ellenállhatatlanul ízléses design tökélyre fejlesztője, az idén 40 éves Apple. Az IBM viszont nem sugallta azt, hogy fenekestül készülne felforgatni a világot – vagy annak azt a szeletét, amelyet az IT-cégek uraltak -, miért is akarta volna, amikor ennek a világnak immár évtizedek óta az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb szereplője volt.

Az International Business Machines vállalat ekkor már kerek hetvenéves múlttal büszkélkedhetett – sőt, az egyik előd-céget a lyukkártyás adatfeldolgozás atyja, Herman Hollerith (1860-1929) alapította – és a modern számítástechnika stabil szereplője volt, amióta csak számítógépipar létezik. Elég talán az IBM 360-as gépcsaládra gondolnunk, amely egyébként a keleti számítógép-fejlesztők (ESZR) számára is etalon volt.

Egy konzervatív öregúr volt tehát az IBM az akkor éledező személyi számítógép piac más szereplőihez képest, de rendkívül jó érzékkel készítette el személyi számítógépét. Az 1981. augusztus 12-én bemutatott típus eredetileg az 5150-es modellszámot viselte, egy volt a sok termék közül az igen gazdag palettán. Olyan előzmények után mutatták be, mint az 1975-ben készült IBM 5100, amelyet sokan az első hordozható (inkább: szállítható) asztali számítógépnek tekintenek – vagy mint az 1980 júniusában bemutatott IBM Displaywriter, amely egy szövegszerkesztésre optimalizált irodai célgép volt, de ergonómiai megoldásaiban már az IBM PC-t előlegezi meg.

Az IBM PC-t pont konzervatív jellege tette kelendővé: a vásárlók tudták, hogy egy mamutvállalattól vásárolnak, amelynek neve garanciát jelent. A számítógép megbízható volt, kényelmesen kezelhető. Irodai környezetre szabták, nem a gyerekszobákba – de csakhamar a gyerekszobákat is meg akarták hódítani egy kompaktabb verzióval, a PC Juniorral. Az IBM PC egy olyan számítógép volt, amelyet egy megfontolt és komoly vállalatvezető is szívesen látott a titkárnőjénél – vagy akár a saját íróasztalán. S a PC be is teljesítette egyik küldetését, csakhamar kiszorította az írógépeket az irodákból.

Az IBM PC és “reklámarca”, egy Chaplin-alteregó

De messze nem csak szövegszerkesztésre volt alkalmas. A gép operációs rendszerét egy fiatal piaci szereplő, a Microsoft (Microcomputer Software) biztosította, s pár éven belül olyan irodai programcsomagokat is megjelentettek a géphez – s ezek fejlesztésében a magyar Charles Simonyi jeleskedett -, amelyek nélkülözhetetlenné tették a PC-t. A PC-DOS / MS-DOS pár éven belül a feledés homályába taszította a sok évig a profi PC-knél nélkülözhetetlen CP/M-et, s az ahhoz megjelent programcsomagokat is. A Microsoft mellett az IBM másik partnere az 1968-ban alapított Intel volt, amely a mikroprocesszorokat szállította.

A jól megválasztott együttműködő partnerek mellett az IBM PC sikerét az is okozta, hogy moduláris felépítésű, azaz kártyákkal bővíthető volt. Ez nem számított újdonságnak a személyi számítógépek világában – az Apple II is ilyen -, de óriási előnyt jelentett. A már akkor is szédületes ütemű fejlődés következtében újabb és újabb kiegészítők, bővítések szükségeltettek a géphez – és nem kellett az egész számítógépet lecserélni, elég volt belenyúlni a dobozba, és a megfelelő kártyát cserélni benne. Az új szoftverek és új hardver-kiegészítők így is versenyfutásba hajszolták a felhasználókat. Ez a frusztráló, de izgalmas érzés végigkíséri azok életét, akik naprakészek szeretnének maradni az informatika világában.

Az IBM PC profi berendezés volt – írógép stílusú, külső billentyűzettel, tűéles, megbízható monitorral, floppy háttértárral -, de jó tíz év alatt lassan kiszorította az olcsóbb házi számítógépeket is, és alkalmassá vált játékok és más látványos programok futtatására is.

Addigra az IBM PC már egy kvázi szabvánnyá vált, hiszen a cég nyílt architektúrát hozott létre, elfogadta, hogy más vállalatok is fejlesztenek a típushoz kiegészítőket, majd komplett számítógépeket is, így a PC klónjai elterjedtek az egész világon. Többségünk egy eredeti IBM-ről csak álmodott. Különböző távol-keleti, névtelen gyártók által készített kártyákból összeállított – és valamelyik forgalmazó által felülmatricázott PC-k terjedtek el az otthonainkban.

Az eredeti IBM PC-t William Lowe (1941-2013) vezetésével fejlesztették, a Project Chess nevű belső kezdeményezés keretében, később Don Estridge (1937-1985) irányításával. Nekik köszönhető, hogy az IBM külső partnereket – mégpedig világformáló jelentőségű partnereket – vont be a fejlesztésbe. És nekik köszönhető az is, hogy az IBM-kompatibilis számítógépek mindmáig annyira uralják a piacot, hogy a PC köznévvé vált – és a PC-t az IBM PC-kompatibilis számítógépekkel azonosítjuk.

Proper-16 a Mikroszámítógép Magazin borítóján

Ma már a PC annak az asztali számítógépnek a szinonimája is, amelyet sokan temetnek ugyan (a laptopok és tabletek dömpingjében), de ha az otthonokban talán kevésbé, az irodákban még mindig megtalálható. De a hordozható számítógépek történetének egy fontos szelete is az IBM PC történetéből ágazik le: az első, IBM-kompatibilis hordozható számítógépek, mint a Dynalogic Hyperion és a Compaq Portable, már 1983-ban megjelentek. Még inkább emlékeztettek egy kisebb bőröndre, mint a mai laptopokra.

Hazánkban 1982-ben jelent meg az IBM PC első klónja, a Proper-16, melyet a Számítástechnikai Koordinációs Intézet PC-gyártó leányvállalatának, a Sci-L-nek köszönhetünk, melynek első igazgatója Kovács Győző volt. A fejlesztést Faix Gábor vezette. A Proper-16 – a későbbi klónoktól eltérően – nem előre gyártott, importált kártyákból épült fel, teljes egészében hazai fejlesztés volt az IBM PC nyomában.

Egyébként az első IBM PC 1565 dollárba került, a legelső változat mindössze 16 Kilobájt RAM memóriát tartalmazott, majd 64 Kilobájt memóriás változatok terjedtek el. A számítógéphez a PC-DOS operációs rendszer mellé egy nyúlfarknyi játékot is mellékeltek, a Donkey.bas-t, amelyben egy versenyautó kerülgeti az egy-egy útsávot elálló szamarakat. Az egyszerű kis játékot maga Bill Gates írta.

Az IBM PC is így kerülgette ki a konkurenciát. Bár némelyik gépért – így a kiváló grafikai képességekkel rendelkező Commodore Amigáért vagy a zenei stúdiókban remekül használható Atari ST-ért – máig is fáj a szívünk. Történelmietlen kérdés: mi lett volna, ha?

Az IBM PC – az Apple Macintosh mellett – évtizedekig a személyi számítástechnika alapja lett, s hatását máig érezteti.

Képes Gábor